A testvérek közti korkülönbségről

Rohanó világunkban bizony nem is olyan könnyű meghallani a természet hangját, és felvenni annak ritmusát. Ösztöneink sokszor mélyen elnyomva várják, hogy végre rájuk találjunk. Mikor szülessen a baba? Meddig szoptassak? Mikor menjek vissza dolgozni? Mikorra tervezzük a kistestvért? Beavatkozzunk-e a természet rendjébe, vagy hagyjuk hadd vezessen minket. Ezek mind komoly dilemmák…

Az egyik legforróbb téma a testvérek közti korkülönbség. Rengeteg pro és kontra, saját vagy mások által megélt tapasztalat. Most nézzük meg ezt egy kicsit más szemszögből!

A testvérek  születése közötti időszak tulajdonképpen az az időtartam, amikor az édesanyák újra feltöltik tápanyag raktárait, előkészítve szervezetüket egy újabb élet kihordására.  Ha elegendő időt hagyunk ennek a folyamatnak, nagyobb eséllyel születik életerős, egészséges kisbabánk.

Lássuk hogyan rendezi el ezt a kérdést a természet:

• A nigériai ibo törzsnél nagyon erős az a hitbéli meggyőződés, hogy ha a következő gyermek 3 éven belül születik, az menthetetlenül beteges, gyenge lesz. Ezért kollektív utálatnak örvendhet az, aki nem tartja be ezt a türelmi időt, mely alatt - hitük szerint - az anyák újra képessé válnak egy egészséges, erős magzat kihordására.
• A dél-amerikai, ecuadori és columbiai népeknél és a perui indiánoknál általánosan elfogadott, hogy a férfiak tartózkodnak feleségüktől nemcsak a várandósság alatt, de az egész laktációs időszak alatt is, ennek eredményeképpen a legrövidebb időszak a két testvér között 2 és fél év, de az esetek többségében ennél jóval hosszabb.
• A melanéziai és poléinéziai törzseknél az a szokás járja, hogy a gyermek születése után a férj nem élhet együtt a feleségével, egészen addig, míg a gyermek járni nem kezd.
• A Trobriand-szigeteken a várandósság 6. hónapjától a gyermek 2 éves koráig a pároknak tilos a testi érintkezés, ezzel biztosítják a testvérek közti ideális időtartamot.
• A gyarmatosítás előtti Afrikában a gyermekek legalább 3 év korkülönbséggel születtek. A várandósság és a szoptatás időszakában, mely legalább 2 évig tartott, tilos volt az együttlét. Az afrikai anyák úgy hitték, hogy a laktációs időszak alatti testi érintkezés beszennyezi az anyatejet, mely megbetegíti, megmérgezi a gyermeket. Mivel a legtöbb törzs poligám volt, ez csak az anyáknak jelentett terhet, a férjek ilyenkor olyan feleséget maguknak, akik nem vártak gyermeket, és nem szoptattak.

Mit mondanak minderről a kutatások?

Ha az anya túl hamar, vagyis egy éven belül esik teherbe, számos probléma adódhat: koraszülés, kis születési súly, a méhlepény rossz helyen tapadhat, vagy könnyebben leválhat, és az anyatej jótékony zsírsavtartalma is alacsonyabb lesz. Nagyon fontos tehát időt hagyni az anya szervezetének regenerálódásához.  A magzatok optimális tápanyag-ellátottsága szempontjából a kutatások arra az eredményre jutottak, hogy minimum 18 hónapnak kell eltelnie a két babavárás között. Többségük szerint a testvérek közti korkülönbség ideálisan 3 és 5 év között van. Mindezt pszichológiai megfigyelésekkel is alátámasztották: a család minden tagjának könnyebb, ha a gyermek énjének és személyiségének kialakulása után érkezik a kistestvér: kevésbé érezheti majd trónfosztottnak magát, az új helyzet fokozhatja önállóságát és fejlődését, és a szülőknek is több idejük juthat a kistestvérre. Természetesen nem minden esetben történik így, de megfontolandó, hogy mindezek fényében érdemes-e siettetni az újabb gyermekáldást.

Forrás: Sally Fallon Morell: The Nourishing Traditions Book of Baby & Child Care (Chapter 11: Child Spacing & Birth Control)

A babamasszázs jelentősége

A babamasszázs ősi hagyomány, amely szoros kötődést alakít ki az anya és kisbabája között, és segít megérteni a kicsi sajátos, nonverbális nyelvét, hogy szeretetteljes, tisztelettudó odafigyeléssel válaszolhassunk. A babamasszázs sokkal többet jelent a kisbabának, mint a puszta testi öröm: segít megőrizni egészségét, testi-lelki jólétét. A gyengéd érintés és simogatás hatására gyakorlatilag az összes, létfenntartáshoz elengedhetetlen rendszer (légzési, keringési, emésztő-, kiválasztó, ideg- és endokrin rendszer) működése javul, csökken a félelem és az izgatottság szintje, ugyanakkor megnő a gyengédség, a barátosság és a bátorság. A masszázs segítségével  a kisbabák megtanulják kezelni az ingereket, és lazítással válaszolni rájuk. Mivel a mindennapi masszázs növeli a csecsemő ingerküszöbét, ezáltal azok a kisbabák, akik a különféle ingereket nehezen kezelik, fokozatosan ellenállóvá lesznek. Megtanulják szabályozni a stresszhatásra adott válaszukat, ezzel csökkentik a nap folyamán felgyülemlett feszültségüket. Ha a relaxációt élete korai szakaszában sajátítja el, ugyanúgy természetes eszközévé válik a szervezetének, mint az ellenanyagok, amelyek megvédik őt a betegségektől.

A csecsemő érzékelése szakaszosan fejlődik ki: először kialakul az un. közeli érzékelés (amely a tárgy közelségét igényli), azt követően pedig a távolsági érzékelés (amelynek segítségével a kisbaba a távoli tárgyakat észleli). A közeli érzékelések közül első és legfontosabb a tapintás. Magzatkorban a csecsemő megszokja a folyamatos mozgás nyújtotta, bőrön keresztüli stimulációt, ezért van szüksége arra, hogy születése után is érezze azt. További közeli érzékelés az ízlelés és a szaglás, melyek összefüggnek a tapintással, és szintén nagyon fontosak az újszülött számára. Pár naposan képesek megkülönöztetni anyjuk illatát és tejének ízét másokétól. A távoli érzékelések, vagyis a látás és a hallás szintén nagyon fontosak a csecsemő anyja iránt kialakuló kötődésben. A kisbabák már születésük előtt is látnak. Mikor pedig megszületnek, arra vannak programozva, hogy anyját láthassa (20-30 centire egészen pontosan tudnak fókuszálni, vagyis pont arra a távolságra, amelyre ölben tartva szüksége van). Különösképp vonzzák a nagy kontrasztok, a szem és a mellbimbó kerek formája. Ez a vonzódás erősíti a szem- és bőrkontaktus által kialakuló kötődést, biztosítva ezzel a kisbaba életben maradását. Az anyák ösztönösen magasabb hangon beszélnek, s ez szerencsésen egybeesik azzal, hogy a kisbaba vonzódik a magasabb frekvenciájú beszédhanghoz. A kisbaba testének mozgása követi anyja beszédmintájának, hanglejtésének és szüneteinek ritmusát.

Mindezek tudatában a babamasszázs valóságos kincsestár az érzékek számára. A szülő szeme, haja, mosolya, illata és hangjának csengése mesélés vagy éneklés közben egyaránt biztosítja azt az érdekes változatosságot, amelyre a kisbabának szüksége van. Felgyorsítja az idegek myelinizációját, ugyanakkor tudatja a babával: élettel teli, lélegző világba született.

Tehát ne feledjük, hogy a csecsemő első kommunikációs eszköze a bőr, az első neki szóló információ a bőrén keresztül jut el hozzá!

A növekedés állomásai

A csecsemők - koruktól és fejlettségi szintjüktől függően - különbözőképpen reagálnak az egyes masszázsmozdulatokra. A fejlődés és a növekedés intenzívebb szakaszaiban a baba nyűgössé és ingerlékenyebbé válhat. Ilyenkor a szeretteljes masszázs elősegítheti a feszültségek levezetését.

0-3 hónap: az újszülött kisbabánál számos reflex (nyaki, átkaroló, markoló) tapasztalható. Ha izgatottá válik a masszázs megkezdésétől, érintésrelaxációval segíthetünk neki ellazulni, amely azt az üzenetet közvetíti számára, hogy nyugodtan kinyújtózhat. Abban a helyzetben masszírozzuk a kicsi kezét, ahogyan az neki természetes. Ebben a korban szeretni fogják még a láb- és hátmasszázst, ezek segíthetik a többi testrész ellazulását.

4-6 hónap: a kisbaba ismerkedik környezetével, és imádja, ha foglalkoznak vele. Ekkor tanul meg átfordulni, ezért ha masszázs közben kezd forgolódni, engedjük, és térjünk át a hát- és lábmasszázsra. Legyünk rugalmasak. A mászásra és az állásra felkészülve a baba erősíti hátizmait, ezért itt feszültség alakulhat ki. Az arcizmok feszültsége a sírásnak, a fogzásnak és a szopizásnak tudható be. Ebben a korszakban többségük nagyon szereti, ha a hasukat, mellkasukat és kezüket masszírozzák.

7-12 hónap: a baba életében különösen fontos a helyzetváltoztatás. Ilyenkor a masszázs kihívást jelenthet, mert nagyon mozgékony. Ekkor a masszázs kevésbé szól az ellazulásról, inkább a játékról, de a lefekvés körül szertartás részévé is válhat. Legyünk kreatívak, találjunk ki olyan új mozdulatokat, melyeket a mozgásban lévő babán is alkalmazhatunk. A kisbaba figyelmét ebben a korban énekek, versikék, ujj-játékok és rövidebb történetek segítségével lehet lekötni. Mivel ekkor tanul meg állni és járni, így az izmok feszültsége leginkább a lábakban jelentkezik. Sokan ebben a korszakban következetesen elutasítják a masszázst mindaddig, míg a járás művészetét el nem sajátították, és fogaiknak nagy része ki nem bújik.

1-3 év: ahogy nő a gyermek, a szülő-gyermek kötődés erősödése folytatódik. Ha a baba túljut az ölben tartás időszakán, az nem jelenti azt, hogy többé nincs szüksége anyja és apja figyelmre, gyengéd érintésére. A gyermekben ekkor fejlődik ki a függetlenség érzése. Ebben a korszakban gyakran előfordul, hogy egyenesen elutasítja a masszázst. De az is megtörténhet, hogy rejtjelezve kéri (pl. hasfájásra panaszkodva). A masszázsgyakorlatokat játékosan végezzük, engedjük szabadjára a képzeletünket, így a gyermek is élvezni fogja ezt a fantáziadús játékot.

Az óvodás: három éves kor körül a gyermek lehiggad, és ismét csendesebben élvezi a masszírozást. Most, hogy bebiztosította függetlenségét, tetszeni fog neki, hogy ismét kisbabának érezheti magát, és hogy szülei figyelme teljesen rá összpontosul. Lefekvés előtt masszírozzuk, meséljünk közben, és csak azokat a gyakorlatokat végezzük, melyek jólesnek neki. Valamint tartsuk tiszteletben szemérmességét, ha kialakult, és engedjük, hogy rajta maradhasson a póló és a fehérnemű.

Az iskolás:  mivel ebben a korban a gyermek végtagjai növésben vannak, azért a masszírozó mozdulatok a fejés vagy a csúsztatás helyett legyenek inkább dagasztáshoz hasonlóak. Kezdeményezzünk beszélgetést olyan mondatokkal vagy kérdésekkel, melyek mesélésre késztetik. A zene, a történetmesélés, vagy a beszélgetés még kellemesebbé tehetik a masszázst, és időt hagy a gyermeknek, hogy különlegesnek érezhesse magát, és megnyíljon. A legtöbb iskolás jobban szereti, ha hason fekve masszírozzák.

A kamasz: ebben a korban megnő a kisember öntudata, ilyenkor nehéz egy gyermeket megmasszírozni. Mialatt az elmúlt nap eseményeiről beszélgetünk, felajánlhatjuk, hogy megmasszírozzuk a nyakát, hátát, vádliját, talpát. Ilyenkor már tanácsos távol maradni minden, szexualitáshoz kapcsolódó testrésztől. A kamaszok is inkább hason fekve vagy a szülőnek háttal ülve fogadják kellemesen a masszírozást, így könnyebben tudnak beszélni az érzelmeikről és az aggályaikról.

Ha Kistestvér érkezik:

Sokan hangoztatták már, hogy mennyire fontos a nagyobbik gyermeket biztosítani a szülő szeretetétől, amikor egy kistestvér érkezik. A nagyobb testvér első feladata megérteni, elfogadni, hogy a baba itt van, hogy anyukája jól van, és őt ugyanúgy szeretik, mint azelőtt, az élet megy tovább. A nagyobbik gyermek figyelemmel kíséri a kicsi mindennapos masszírozását. Ha időnként megengedjük neki, hogy ő masszírozza a kistestvért (persze csak ha ő is akarja), nagyon sok szempontból előnyére válhat mindannyiunknak. A nagyobbik gyermek hozzánk hasonlóan kötődni kezd a kisbabához a szemkontaktus, az érintés, a mozdulatok és a hangok révén. Megtanulhatja, hogy a csecsemő nem feltétlenül olyan veszélyes, mint gondolta, hanem hozzá hasonló kis emberke. Önbizalma gyorsan erősödik, ha tudatára ébred védelmező- és gondoskodóképességének. A baba pedig válaszolni fog neki, túltéve magát kezdeti félelmein, melyek a kissé ügyetlen, helyenként durva mozdulatoknak vagy meghökkentő viselkedésnek tudhatók be. Egyre inkább elfogadja testvérét, és szerető szövetségnek tekinti. Ha négy évnél fiatalabb a nagyobb testvér, jó, ha csak a kicsi 3-4 hónapos korában kezdjük el az általa végzett masszázst, mert előtte a kisbaba könnyen megijedhet. A masszírozó technikával nem kell túlságosan törődni, tanítsunk meg a nagyobbnak egy-két egyszerűbb fogást, majd engedjük őt kedve szerint végrehajtani. Kezdetben bizonytalan lehet, vagy néhány simítás után abbahagyhatja, de még a legrövidebb érintés is jótékonyan hat! Dicsérjük meg, mondjuk el, hogy milyen büszkék vagyunk rá, és hogy milyen jól végezte a masszázst, hogy ez nagyon hasznos volt a baba számára.

A csecsemőkorban kialakult szoros érzelmi kötődés egy életre megalapozza a bizalmat, a megbízhatóságot, a becsületet és a szeretetet. A kötődés és ragaszkodás pedig a babamasszázs segítségével is fokozható. A szemkontaktus, a bőrön keresztüli kapcsolat, a szülői hang, és a baba válasza a szülők viselkedésére mind a szülő és a csecsemő közti kötődést segítik elő. A masszázsmozdulatok alatt ezek a feltételek mindegyike érvényesül. Azt az üzenetet kapja: "Tiszteletre méltó és értékes vagy. Olyannak szeretlek, amilyen vagy!" Az a fajta kölcsönhatás, amely a rendszeres masszázs és az érintésrelaxáció alatt megvalósul, elősegíti a gyermek pozitív énképének kialakulását, és megerősíti benne a tudatot, hogy a teste az ő saját tulajdona.

Azok az emberek, akiknek csecsemőkora biztonságban telt, akiket ölben tartottak, akikre odafigyeltek, akikről gyengéden gondoskodtak, egészségesebb kapcsolatot tudnak kialakítani embertársaikkal. Nem esik nehezükre közel kerülni másokhoz, és nem jelent problémát számukra a kölcsönös függőség (másokban megbízni és megbízhatónak lenni), kapcsolataik a bizalmon alapulnak. Felnőttkorukra jól érzik magukat a bőrükben, magabiztosak, szüleikkel való kapcsolatuk őszinteségen és nyíltságon alapul. A masszázs olyan hagyomány, amelynek hosszú távú jótékony hatásai mellett eltörpül a vele járó fáradozás. Tehát rajta! :)

Masszázsfogások áttekintése címszavakban (a könyvben a részletes, képes útmutató 50 oldal):

Rövidített változat:

 (kattintásra jobban olvashatóak)

Forrás: Vimala McClure: Babamasszázs

Testvérek féltékenység nélkül

A testvérek közötti viszony képlékeny, örökké változik, alakul. Életük különböző szakaszaiban eltávolodnak vagy közelebb kerülnek egymáshoz. Ezért szülőként képtelenség azt várnunk, hogy változatlan, szoros, szerető kapcsolat legyen gyermekeink között. Viszont a testvérek közötti harmóniát nehezítő akadályokat megfelelő módszerekkel és jóakarattal eltávolíthatjuk. Így gyermekeink számára tiszta lesz az út, ha úgy érzik, hogy itt az ideje kinyújtani a kezüket egymás felé. Nagy kihívás ez, de nem lehetetlen: meg kell küzdenünk a saját érzéseinkkel, támogatnunk kell gyermekeinket, hogy ők is meg tudjanak küzdeni a maguk érzelmeivel, és a testvérviszály által generált nyers, dühödt, zavaros érzelmeket meg kell próbálnunk pozitívan felhasználni annak érdekében, hogy érzékenyebb, figyelmesebb, szeretetteljesebb emberekké válhassanak, és hogy különbségeik ellenére is megtanuljanak együtt élni. Az emberi kapcsolatokhoz szükséges készségeinket a családunkban sajátítjuk el. Azzal, ahogy gyermekeinkhez viszonyulunk, és ahogy megtanítjuk nekik hogyan viselkedjenek egymással, örök életre szóló ajándékot adhatunk nekik.

A testvérféltékenység pozitív hozadékai: kompromisszumkészségre, önvédelemre, érdekérvényesítésre tanítja a gyerekeket, így a testvérek edzettebbé és ellenállóbbá válnak a dominanciáért folytatott mindennapi harcban.

Miből táplálkozik a testvérféltékenység?

A testvérféltékenységet a gyerekeknek az a vágya okozza, mely a szülő szeretetének kizárólagos birtoklására irányul, hiszen az Apa és az Anya a túléléshez és kibontakozáshoz szükséges erők forrása. Minden tőlük ered: az étel, a biztonságos fészek, a melegség, a gyengédség, az önazonosság érzése, az önértékelés és a fontosság érzése.

Ha a családba új testvér érkezik, az már önmagában is azt jelenti a gyerek számára, hogy neki valamiből kevesebb lesz. Ezért minden energiájukat latba vetik azért, hogy többet és többet kapjanak, de sokszor ez sem elég, mert mindent akarnak. Csak úgy érzik magukat biztonságban, ha teljesen az övék Apa és Anya, ha az övék minden játék, az összes étel és a teljes tér.

Ezért meg kell találnunk a módját annak, hogy minden gyerekünk úgy érezze: szeretik, biztonságban van és különleges.

AZ ÉRZÉSEK ELFOGADÁSA

Ha mindenáron jó érzéseket várunk el a testvérektől egymás iránt, az rossz érzésekhez vezet. Ha megengedjük nekik, hogy rosszat is érezzenek egymás iránt, az jó érzésekhez vezet.

A testvéreknek tehát szükségük van arra, hogy egymás iránti negatív érzéseiket a szülők elfogadják: 

• Szavakkal, melyek kifejezik az érzést: „Nem szereted, hogy túl sok időt töltök vele” 
• Vágyteljesítéssel: „Nem akarod, hogy velünk legyen” 
• Szimbolikus vagy kreatív tevékenységgel: „Mutasd meg inkább egy babán/Rajzold le mit érzel”. Közben a szülő újra szavakba öntheti, amit a gyerek érezhet: „Néha rettentően felbosszant az öcséd. Örülök, hogy ezt megmutattad a babán/rajzon. Ha máskor is így érzel, mondd el nekem”

Ha viszont bántják egymást, akkor meg kell állítani őket: „Elég! A többi ember nem azért van, hogy rajtuk vezesd le a dühödet”

Szülőként az a feladatunk, hogy megmutassuk nekik hogyan lehet elfogadható módon megszabadulni a dühüktől anélkül, hogy kárt tennének egymásban: „Nem verekszünk! Helyette mond el testvérednek milyen mérges vagy, és hogy mivel bosszantott fel”

AZ ÖSSZEHASONLÍTGATÁS VESZÉLYEI

„Sose hasonlítsd magad másokhoz. Ez csak hiúvá és keserűvé tesz”

Legtöbbször akárhányszor összehasonlítunk, az csak olaj a tűzre. Mégis megtesszük megszokásból vagy akaratunk ellenére: ha mérgesek vagyunk (Bezzeg a ...) vagy ha örülünk (Nahát ez remek, a testvérednek sokkal nehezebben ment).

Megoldás: a LEÍRÁS

• Írjuk le szavakkal, amit látunk: „Egy almát látok a földön”
• és amit érzünk: „Nem örülök ennek”
• Fejtsük ki mit kellene csinálni: „Ennek az almának a kosárban a helye”
• Írjuk le szavakkal a nekünk tetsző viselkedést: „Látom eltetted az almát a helyére”
• és amit érzünk: „Hálás vagyok érte. Szeretem, ha rend van a konyhában”

A legfontosabb: kizárólag az adott gyermek viselkedésével foglalkozzunk. Annak, hogy a testvére mit csinál vagy mit nem csinál, semmi köze az ő teljesítményéhez. Fontos, hogy érezzék: Apa és Anya önálló személyiségként kezelik őket.

AZ EGYENLŐ KEVESEBB

Ha ugyanannyira szeretik az embert, mint a másikat, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy kevésbé szeretik. Ha viszont önmagunkért szeretnek, annál nagyobb szeretetre senki sem vágyik.

Ezért nem egyformán, hanem egyedileg kell kezelnünk gyermekeinket. Ha értékeljük azt, ami csak a gyerekeinkre jellemző,és eziránt elfogultak is vagyunk, azzal elérhetjük, hogy mindegyikük a legfontosabbnak érezze magát. Pl. ahelyett, hogy mindenből ugyanannyit adnánk, inkább a gyerekek egyedi szükségleteit figyelembe véve adjunk. Ahelyett, hogy ugyanannyi időt töltenénk velük, inkább a gyerekek igényeinek megfelelően töltsön velük időt. És ahelyett, hogy egyforma szeretet mutatnánk, inkább mutassuk ki, hogy szeretetünk egyedi („Az egész világon nincs senki, aki olyan, mint te. Senki sem veheti el a te helyedet”)

A TESTVÉREK ÉS A SZEREPEK

Ha ő „ez”, akkor én „az” leszek

Ha szerepekbe kényszerítjük a gyerekeinket, azzal olyan rossz légkört teremtünk, amely könnyen vezethet agresszióhoz. Továbbá látnunk kell, hogy egy adott szerep milyen hatással tud lenni rájuk és testvéreikre, illetve a köztük lévő kapcsolatra. Az egyik gyerek szerepe ugyanis mindig meghatározza a másikét. Arról már nem is beszélve, hogy maguk a gyerekek is képesek szerepekbe kényszeríteni egymást. A gyermek szerepét tehát egyaránt befolyásolja a szülő, a többi testvér és saját maga.

Természetes, hogy gyermekeink nem születnek azonos képességekkel. És az is fontos, hogy szülőként felismerjük és támogassuk tehetségüket, de semmiképpen se a több gyermek kárán! Ha egyik gyerekünk valamely területen különösen tehetségesnek bizonyul, figyeljünk oda, hogy a többieket ne zárjuk ki erről a területről, és azt se hagyjuk, hogy a többi gyerek önmagát zárja ki. Világossá kell tennünk, hogy a tudományok, a tánc, a színjátszás, a költészet vagy a sport mindenki számára elérhető, és nem egy kivételes tehetségű gyerek privilégiuma.

„Aszerint kezeljük gyermekeinket, hogy mit szeretnének, és ne aszerint, amilyenek.” H. Ginott

VESZEKEDÉS

A szülőknek lehetővé kell tenni, hogy gyermekeik a maguk módján oldják meg nézeteltéréseiket. Közbeavatkozni csak akkor kell, ha az egyik gyerek fizikailag vagy akár szavakkal bántalmazza a másikat, vagy ha olyan visszatérő problémával állunk szemben, melyet a gyerekek nem tudnak megoldani.

Fontos tudnunk: nem azért lépünk közbe, hogy megoldjuk helyettük a problémákat vagy ítélkezzünk, hanem azért, hogy az eldugult kommunikációs csatornákat átjárhatóvá tegyük, és így a gyerekek újra a probléma megoldására koncentrálhassanak. Ez a legjobb módja annak, hogy felkészítsük őket az életre, és egyedül ez a hozzáállás képes oldani a feszültséget, és lehetővé tenni a harmonikus együttélést: amely az igényeket és az érzéseket tartja szem előtt, így elsősorban olyan megoldásokra törekszik, amelyek mindenki számára elfogadható. A megoldás részletkérdései kevésbé fontosak, mint a családtagok érzelmi egészsége.

Konfliktushelyzetek szintjei:

Normál civódás

1. Ne foglalkozzunk vele
2. Emlékeztessük magunkat arra, hogy gyerekeink éppen fontos tapasztalatokra tesznek szert a problémamegoldás terén.

Komolyabb helyzet

1. Vegyük tudomásul a haragjukat. Próbáljuk szavakba önteni, ez segít megnyugtatni őket. („Úgy hallom mérgesek vagytok egymásra”)
2. Hallgassuk végig mindenkit, majd jelenítsük meg a nézőpontjukat.
3. Kellő tisztelettel írjuk le a problémát, és mutassuk ki, hogy nem könnyű egy ilyen helyzetet megoldani.
4.  Fejezzük ki, hogy megbízunk a képességeikben, és hisszük, hogy képesek lesznek mindannyiunk számára megfelelő és elfogadható megoldást találni
5. Menjünk ki a szobából.

Veszély

1. Érdeklődjünk. (Játékból verekedtek, vagy komolyan?”)
2. Emlékeztessük őket a szabályokra („A játékos verekedés mindig közös megegyezésen alapul. Ha valamelyik fél nem élvezi, abba kell hagyni”)
3. Tartsuk tiszteletben a saját érzéseiket („Lehet, hogy ez nektek játék, de én durvának találom. Mi lenne, ha keresnétek valamilyen más elfoglaltságot?”) 

Vészhelyzet

1. Írjuk le, ami látunk („Két dühös gyereket látok, akik arra készülnek, hogy bántsák egymást”)
2. Válasszuk szét a gyerekeket. („Nem biztonságos együtt lennetek. Jobb, ha most megnyugszotok”)

Vannak azonban olyan nézeteltérések, amelyek nem oldódnak meg maguktól, így komoly stressz- és aggodalomforrássá válhatnak.

Ilyenkor hatékony segítség lehet:

1. Hívjunk össze egy megbeszélést a szembenálló felek részvételével, és tudassuk velük a megbeszélés célját.
2. Fektessük le a szabályokat.
3. Írjuk le a gyermekek érzéseit, problémáit. A félreértések elkerülése végett olvassuk fel őket hangosan is.
4. Adjunk időt a válaszra.
5. Vonjunk be mindenkit a megoldáskeresésbe. Írjunk le minden ötletet értékelés nélkül. Minél több van, annál jobb. Először mindig a gyerekek mondják el javaslataikat!
6. Válasszuk ki azokat az ötleteket, amelyeket mindenki el tud fogadni.
7. Térjünk vissza a témára egy későbbi alkalommal.

További módszerek a testvérek közötti jó kapcsolat kialakítására:

• Biztosítsunk minden gyermek számára kettesben töltött időt többször is egy héten.
• Amikor az egyik gyermekünkkel kettesben töltjük az időt, ne beszéljünk a másikról.
• Ha van „kedvenc” gyerekünk, ne vonjuk meg tőle a szeretetet és a figyelmet abban a  reményben, hogy így kárpótolhatjuk a kevésbé favorizált gyerekünket. A gyerekeknek csupán arra van szükségük, hogy a szülők teljes mértékben és a valóságnak megfelelően megbecsüljék őket azért, akik.
• Ne skatulyázzuk be gyermekeinket a családban betöltött szerepük (legkisebb, középső, legnagyobb) szerint. Engedjük meg nekik, hogy a többiek előjogait és kötelességeit is megtapasztalhassák. A testvérek közötti rossz viszony oka gyakori oka, hogy a szülők elvárják tőlük, hogy mindig szerepüknek megfelelően viselkedjenek.
• Ne akarjunk mindenáron közös programot szervezni. Ehelyett hasznos lehet különféle szülő-gyermek kombinációban kirándulni.
• Fontos, hogy minden gyermek tudja, hogy mit szeretnek és mit tartanak nagyra benne a testvérei.
• Üljünk le megbeszélni a problémákat, így nem gyülemlik fel annyi feszültség a családban.

Forrás: Adele Faber & Elanie Mazlish: Testvérek féltékenység nélkül