A szobatisztaság természetes kialakulása

Sajnos sok szülő hajlamos rágörcsölni és siettetni ezt a nagyon fontos fejlődési lépést, amely nem feltétlenül oldódik meg kisebb vagy nagyobb testi vagy lelki következmények nélkül, ezért mindenkit óvatosságra és türelemre intenék. 

Szerencsére nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a szobatisztasággal kapcsolatos konfliktusok jórészt elkerülhetők, és a szülővel jó kapcsolatban élő gyermek mindennemű szoktatás nélkül szobatiszta lesz.

A szemlélet alapja:

A felnőtt a csecsemőt aktív partnernek tekinti. Ez azt jelenti, hogy kezdettől fogva kommunikál vele tekintettel, érintéssel, gesztusokkal, beszéddel. Ebben a kommunikációban a felnőtt hol kezdeményezője az interakciónak, hol a gyermek jelzéseiből és megnyilvánulásaiból kiindulva azokra válaszol, megerősíti őket, és értelmet ad nekik. Ezzel nemcsak a gyermek érzelmi biztonságát alapozza meg, hanem én-jének tudatosulását is szolgálja. A gyermeknek van önálló tevékenységi lehetősége, ebbe a tevékenységbe a felnőtt nem avatkozik bele, csak közvetett módon ösztönzi a gyermek aktivitását azzal, hogy megteremti kiegyensúlyozott érzelmi állapotának, optimális pszichomotoros fejlődésének feltételeit. Ennek a szemléletnek az alapja a bizalom a gyermek fejlődési képességében, abban a veleszületett “motorban”, ami a felnőtt beavatkozása nélkül is előrehajtja. Hit abban, hogy stabil érzelmi kapcsolat esetén a gyermek elfogadja a szeretett személy által közvetített társadalmi normákat. A minden gyermekre egyénileg jellemző, egymástól különböző fejlődési ritmusba nem szabad beavatkozni, siettetni, de fejlettségénél mindig egy kicsivel több helyet biztosítva lehetővé teszik, hogy addig gyakoroljon egy már ismert mozgásformát, amíg meg nem érik egy következő fokozat próbálgatására. Ez a nevelési attitűd tehát türelmes és kiváró. Nem nyugtalan, és nem nyugtalanítja a gyermeket sem. Nem kíván tőle semmi olyat, amire még nem képes, aminek nem tud eleget tenni, nem kergeti kudarcba. Így szoktatás nélkül juthatnak el ők is a záróizmaik feletti uralomhoz, ami nem egyszerűen neuromuszkuláris érettségük eredménye, és nem is egy új szokás megtanulása, hanem a gyermek énjének funkciója. Az önszabályozás lehetősége, tehát az, hogy nem a felnőtt irányítja a kontroll elsajátításának menetét, számos gondtól, konfliktustól óvja meg a szülőt és a gyermeket. 

Tehát nem egyszerűen egy új szokás megtanulásáról, egy új ismeret elsajátításáról, a bili használatának a megtanulásáról van szó, hanem a gyermek szocio-emocionális fejlődésében egy fontos és nem könnyű lépésről. Saját elhatározásából mond le valamiről: nem enged az azonnal jelentkező szükségletnek, hanem felfigyel a székelési-vizelési inger jelentkezésére, s visszatartja mindaddig, míg a megfelelő helyen elvégezheti a dolgát. A feszültséggel járó kényelmetlenséget azért vállalja, mert olyan akar lenni, mint a hozzá közel álló felnőttek. Hozzájuk akar hasonlítani, az ő viselkedési normáikkal azonosítja magát. 

Ezzel a logikával az események sorrendje a következő:

1) a gyerek felfigyel az ingerre

2) lemond az azonnali megkönnyebbülésről

3) a megfelelő helyen és körülmények között végzi el a szükségletét.

A szoktatás logikája más: 

1) a felnőtt (függetlenül attól, hogy a gyerek érez-e ingert vagy sem) felajánlja a bilit, és ráülteti

2) várnak, hogy jelentkezzen a szükséglet

3) az eredménytől vagy eredménytelenségtől függően a felnőtt kifejezi elégedettségét vagy elégedetlenségét

Ezzel a felnőtt megfosztja attól, hogy ő maga ismerje fel azt, hogy mi zajlik benne, s hogy a neuromuszkuláris, pszichomotoros és pszichoszociális érettség bizonyos fokán maga ébredjen tudatára annak, hogy uralkodni tud a záróizmain. 

A szülő szerepe csupán annyi, hogy megismerteti a gyereket a bilivel, a WC-vel (de nem úgy, hogy ráülteti). Kezdettől fogva beszél a gyermekkel, tájékoztatja mindenről, ami őt érinti: tisztába tevéskor beszél arról, hogy a pelenka pisis/kakis lett, illetve azt is elmondja, hogy most ő maga azért megy ki, mert WC-re megy. Később felfigyel a gyermek szóbeli vagy egyéb jelzéseire (toporgás, mutogatás, kaki, pisi szavakra), és a jelzéseket szóba fogva reagál rájuk: “pisiltél?”, “kakiltál?”

A gyermek csak akkor ül a bilire, ha azt elkéri, vagy ő maga előveszi, és akkor áll fel róla, amikor akar. Ha üres marad a bili, ne szidjuk, hanem bíztassuk: “most nem sikerült”, “majd legközelebb” A sikerért nem jár ünneplés, de a gyerek érezheti szülője örömét, és övé a jog, hogy a bilit kiöntse, a WC-t lehúzza. Nincs szemrehányás, nincs hasonlítgatás.

Az első bilibe pisilés rendszerint megelőzi az első bilibe kakilást. “Kaka-sokk”: a gyerekek többségénél hosszabb idő telik el az első és a második, illetve az első és a rendszeres bilibe kakilás között.

Biológiai érettség, én-érettség

A gyermek a harmadik életévében az idegrendszer érése és a személyiség alakulása folyamán, belső elhatározás alapján jut el a sphincterein való uralomig. A belső elhatározás erős “én”-t feltételez. A gyermek 2 és 3 éves kora között a mindennapok legkülönbözőbb szituációiban próbálja érvényesíteni erősödő énjét. A dependencia, a felnőttől való függés lazul, és az élet alapvető kérdései foglalkoztatják. Ha kivárják, akarni fogja a szükségleteit is úgy végezni, ahogy a felnőttek. Ha ebben megelőzik, akkor olyat kívánnak tőle, amire anatómiailag még nem érett és/vagy ahol én-fejlődésében még nem tart. 

A gyereknél minden esetben az egyes szám első személy, az “én”, “enyém”, “nekem” szavak használata a beszédben mind megelőzik a kontroll kialakulását. Heves indulati kitöréseken, dühödt támadásokon, védekezésen át visz az út addig a nyugodtabb korszakig, amikor már korsajtáos egocentrizmusa alábbhagy. A szocializálódás eme korszakában tehát fokozatosan magáévá tudja tenni a szülő - s rajta keresztül az egész társadalom elvárását. A sphincter kontroll megszerzése tehát olyan szocializációs folyamat, amely erősen függ a felnövés- a felnőttel való azonosulás vágyától. Másfelől pedig lemondás a csecsemő-létről.

A kontroll kialakulásának időszakában a gyerekeket erősen foglalkoztatja testük felépítése, működése, a nemiség, fiú-lány különbség, nemiszervek különbözősége, szülés, születés misztériuma, ráébrednek fiú/lány-tudatukra. A nemiséggel együtt alakul ki a “nagy”-öntudat. A fiú-tudat fontos állomása pl. az állva pisilés. 

Jó, ha tudjuk:

Miközben minden gyermekkel foglalkozó szakember praxisában egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a pszichés panaszok, sőt, a maradanadó személyiségtorzulások hátterének nagy részében is a szobatisztaságra neveléssel kapcsolatos kudarcok, konfliktusok állnak, éppen ezen a területen ne, vagy nem eléggé vették és veszik figyelembe a gyermekben zajló, a tudomány által feltárt fiziológiai, idegrendszeri és én-érési folyamatokat. Nem vették figyelembe, hogy a hólyag és a végbél záróizmainak akaratlagos szabályozásának centruma a legkésőbb érő homloklebenyben van, s hogy a hólyag és a végbél bonyolult funkciója és annak akaratlagos kontrollja, uralma, gyakorlása csak akkor válhat tökéletessé, ha az anatómiai pályák és centrumok megértek. 

Forrás: Vincze M., Falk J.: A sphincter* kontroll (szobatisztaság) kialakulása és a kisgyerek érdeklõdése a testi funkciók iránt.

* gyűrűs záróizom

A reflexek jelentősége

Amikor egy gyermek megszületik, elhagyja az anyaméh gyöngéd védelmét, és belép a "káosz világába". Megszűnik az automatikus létfenntartás, lélegeznie kell, saját életszükségleteit ki kell elégíteni. A túléléshez egy sor primitív reflex vértezi fel, amelyeknek az a feladata, hogy azonnali választ adjanak az új környezetre, és a baba saját változó szükségleteire. A primitív reflexek automatikusak, az agykéreg közreműködése nélkül végbemenő sztereotip mozgások, amelyeket az agytörzs irányít. A reflex önkéntelen, akaratunktól független válasz egy ingerre. A primitív reflexek amellett, hogy az élet első néhány hetében alapvető fontosságúak a baba túlélése szempontjából, számos későbbi akaratlagos képesség kifejlődéséhez is hozzájárulnak. Élettartama viszont korlátozott, mivel az agy magasabb rendű központjának gátlása vagy ellenőrzése alá kell kerülnie. Így tud kifejlődni a bonyolultabb idegrendszeri szerkezet. A primitív reflexek már az anyaméhben működnek, jelen vannak a születéskor, és legátlásuk a szabályos fejlődési folyamatban 6, de legkésőbb 12 hónapos kor körül lezárul. Egy reflex gátlása gyakran együtt jár egy új készség kialakulásával. Ha a primitív reflexek aktívak maradnak a 12. hónapja után is, akkor az a központi idegrendszeren belül a szerkezeti gyengeség vagy éretlenség bizonyítéka. A túlságosan hosszan fennálló primitív reflexaktivitás megakadályozhatja a fejlődésben ezután következő testtartási reflexek kialakulását.

Néhány példa arra a megtartott primitív reflexekre: az önbizalom hiánya, a túlzott ijedősség, rossz testtartás, állandó botladozás, ügyetlenkedés, körömrágás, tériszony, egyensúlyi problémák, túlstresszelt állapot, a diszlexia különböző fokozatai, autizmus, hiperaktivitás, koordinációs és koncentrációs problémák, szenvedélybetegségek, kényszeres mozgások, szorongások, anorexia, beteges túlsúly, tanulási nehézségek, stb. hátterében a fő okok között fellelhetőek a gátolatlan primitív reflexek is.

A bölcsőtől az összehangolt működésig (avagy egyensúly lesz a mozgásból - az élet leckéje)

A kisbabák kezdetben akaratlanul mozognak, nem tudják szabályozni a mozgásukat, később viszont, ahogy egyre többet mozognak, egyre ügyesebbé válnak. A gyakorlás tehát alapvető fontosságú.

A baba legelső játszótere a padló. Először hanyatt fekve rugdalóznak, így tanulják meg milyen hosszú a lábuk. Kalimpálva köröznek a karjukkal, így tanulják meg milyen hosszú a karjuk . Ezt a folyamatot nevezzük propriocepciónak, vagyis a szervezeten belül keletkező ingerek érzékelésének. Hasonfekve a fejtartást tanulják, és néhány héten belül már a karjaikkal is képesek kicsit megemelni magukat. A földön támaszkodva, testsúlyukat megtartva erősödnek, és további tapasztalatokat szereznek a testükről, megalkotják saját testképüket.

A biztos egyensúly elválaszthatatlan a testtartás szabályozásától melynek kialakulása függ a látási, proprioceptív és a mozgásból származó jelektől. Ezeknek a rendszereknek az edzése fokozatosan, az egyensúlyi rendszer idegpályáinak érésével történik meg, és eltart a 7. életévig, majd folytatódik a kamaszkorban és azután is.

Milyen mozgásokkal lehet az egyensúlyt fejleszteni?

1) Föl-le mozgások (ugrálás, csuszdázás)

2) Oda-vissza mozgások (hintázás, futás, nekilendülés, megállás)

3) Centrifugális mozgás (körhinta)

4) A test forgó mozgásai (forgás, tánc, hengeredés, bukfencezés)

5) Mélység (gördeszkázás)

És néhány tünet az egyensúlyi rendszer működési hiányosságaira:

• Farfekvés az anyaméhben
• A fejtartás és ezzel összefüggésben lévő fejlődési lépések (felülés, mászás, járás) késése
• Csökkent izomtónus
• Gyakori elesés
• A mozgások kerülése
• Ügyetlenség (tárgyak elejtése, vagy beleütközés a tárgyakba)
• A magasságtól való félelem hiánya
• Magasságiszony, tériszony
• Gyakori és erőteljes hintázás, lengés vagy forgás
• Fejletlen testkép
• A gyermek nehezen tanul meg kerékpározni
• Nehézség bizonyos mozgásformák elindításában és kivitelezésében
• A gyermek képtelen elképzelni, azt, hogy egy tárgyat megfordítunk vagy felfordítunk a térben (pl. nem tudja leolvasni az órát)

A reflexek, mint a fejlődés útjelzői

A primitív reflexek tehát specifikus ingerekre adott veleszületett sztereotíp válaszok. Három reflexcsoportot különíthetünk el, melyek a a gyermekek fejlődését 3-3,5 éves korukig segíti:

1) Méhen belüli reflexek

Az 5,5-7. héten kifejlődött reflexek, melyek jellemzője a visszahúzódás a káros ingerektől. Ezek közül sok már a magzati korban legátlódik.

2) Primitív reflexek

Már az anyaméhben fejlődésnek induló reflexek. A legelső közülül a Moro-reflex, mely a megtermékenyítés utáni 9-12. héten jelenik meg. A primitív reflexek a megszületés idejére (40. hétre) fejlődnek ki teljesen. Segítik a magzatot a születés folyamatában, majd támogatják életben maradását az első hetekben, ugyanakkor alapképzést adnak a későbbi akaratlagos képességekhez. A primitív reflexeket a fejlődő agy 6-12 hónapos korban legátolja.

3) Testtartási reflexek

A születés után nem sokkal megjelenő reflexek, melyek 3,5 éves korra fejlődnek ki teljesen. Kifejlődésük után egész élete át megmaradnak.

A korai reflexektől a későbbi reakciókig tartó átmenet során az alacsonyabb szintű agyi központok a magasabb szintű agyi központok szabályozása alá kerülnek. Ebből következik, hogy ha bármi okból (pl. baleset) az agy magasabb szintű központjai megsérülnek, a testtartási reflexek működése megszűnhet, és helyükre léphetnek az ismét aktiválódó primitív reflexek.

A fiatal csecsemő reflexei szerepet játszanak a környezettel folytatott kommunikációjában. A terhesség utolsó három hónapjában a reflexek segítik a magzatot abban, hogy megforduljon, rugdosson, mozgassa kezét és a lábát, sőt, hogy szopja az ujját, amely később elengedhetetlen lesz az etetéséhez. A szülés során a reflexek segítik az anyát és a babát együttműködni, tehát normál hüvelyi szülés során a reflexek működnek és erősödnek. Az alapvető mozgási képességek tanítómesteri a reflexek. A kulcsfontosságú ingerekre adott ösztönös válasz révén megkönnyítik a specifikus érző ingerekre adott specifikus mozgási reakciók kialakulását. Minél többet mozog egy gyermek, annál jobban megtanulja uralni a mozgását. A mozgások feletti uralom fokozódása jelzi az agy és a test, valamint az agyon belüli kapcsolatok erősödését. Ily módon a mozgások segítenek feltérképezni az agyat, és a reflexek jelenítik meg a gyermek legelső, mozgásokban megnyilvánuló kifejezései eszközét.

Ha megértjük, hogy mi a reflexek szerepe a korai fejlődésben, és hogy milyen problémákat okoz, ha ezek a korai életévekben nem kapcsolódnak be a fejlődés folyamatába, akkor megértjük azt is, hogy miért olyan életbevágóan fontos a mozgás a tanuláshoz.

Egy gyermek korai korai fejlődésének története kiolvasható későbbi testtartási képességeiből!

A fontosabb reflexekről részletesebben:

REFLEXEK

Források:

Sally Goddard Blythe: Reflexek, tanulás és viselkedés - Betekintés a gyermeki elmébe

Sally Goddard Blythe: A kiegyensúlyozott gyermek

A babamasszázs jelentősége

A babamasszázs ősi hagyomány, amely szoros kötődést alakít ki az anya és kisbabája között, és segít megérteni a kicsi sajátos, nonverbális nyelvét, hogy szeretetteljes, tisztelettudó odafigyeléssel válaszolhassunk. A babamasszázs sokkal többet jelent a kisbabának, mint a puszta testi öröm: segít megőrizni egészségét, testi-lelki jólétét. A gyengéd érintés és simogatás hatására gyakorlatilag az összes, létfenntartáshoz elengedhetetlen rendszer (légzési, keringési, emésztő-, kiválasztó, ideg- és endokrin rendszer) működése javul, csökken a félelem és az izgatottság szintje, ugyanakkor megnő a gyengédség, a barátosság és a bátorság. A masszázs segítségével  a kisbabák megtanulják kezelni az ingereket, és lazítással válaszolni rájuk. Mivel a mindennapi masszázs növeli a csecsemő ingerküszöbét, ezáltal azok a kisbabák, akik a különféle ingereket nehezen kezelik, fokozatosan ellenállóvá lesznek. Megtanulják szabályozni a stresszhatásra adott válaszukat, ezzel csökkentik a nap folyamán felgyülemlett feszültségüket. Ha a relaxációt élete korai szakaszában sajátítja el, ugyanúgy természetes eszközévé válik a szervezetének, mint az ellenanyagok, amelyek megvédik őt a betegségektől.

A csecsemő érzékelése szakaszosan fejlődik ki: először kialakul az un. közeli érzékelés (amely a tárgy közelségét igényli), azt követően pedig a távolsági érzékelés (amelynek segítségével a kisbaba a távoli tárgyakat észleli). A közeli érzékelések közül első és legfontosabb a tapintás. Magzatkorban a csecsemő megszokja a folyamatos mozgás nyújtotta, bőrön keresztüli stimulációt, ezért van szüksége arra, hogy születése után is érezze azt. További közeli érzékelés az ízlelés és a szaglás, melyek összefüggnek a tapintással, és szintén nagyon fontosak az újszülött számára. Pár naposan képesek megkülönöztetni anyjuk illatát és tejének ízét másokétól. A távoli érzékelések, vagyis a látás és a hallás szintén nagyon fontosak a csecsemő anyja iránt kialakuló kötődésben. A kisbabák már születésük előtt is látnak. Mikor pedig megszületnek, arra vannak programozva, hogy anyját láthassa (20-30 centire egészen pontosan tudnak fókuszálni, vagyis pont arra a távolságra, amelyre ölben tartva szüksége van). Különösképp vonzzák a nagy kontrasztok, a szem és a mellbimbó kerek formája. Ez a vonzódás erősíti a szem- és bőrkontaktus által kialakuló kötődést, biztosítva ezzel a kisbaba életben maradását. Az anyák ösztönösen magasabb hangon beszélnek, s ez szerencsésen egybeesik azzal, hogy a kisbaba vonzódik a magasabb frekvenciájú beszédhanghoz. A kisbaba testének mozgása követi anyja beszédmintájának, hanglejtésének és szüneteinek ritmusát.

Mindezek tudatában a babamasszázs valóságos kincsestár az érzékek számára. A szülő szeme, haja, mosolya, illata és hangjának csengése mesélés vagy éneklés közben egyaránt biztosítja azt az érdekes változatosságot, amelyre a kisbabának szüksége van. Felgyorsítja az idegek myelinizációját, ugyanakkor tudatja a babával: élettel teli, lélegző világba született.

Tehát ne feledjük, hogy a csecsemő első kommunikációs eszköze a bőr, az első neki szóló információ a bőrén keresztül jut el hozzá!

A növekedés állomásai

A csecsemők - koruktól és fejlettségi szintjüktől függően - különbözőképpen reagálnak az egyes masszázsmozdulatokra. A fejlődés és a növekedés intenzívebb szakaszaiban a baba nyűgössé és ingerlékenyebbé válhat. Ilyenkor a szeretteljes masszázs elősegítheti a feszültségek levezetését.

0-3 hónap: az újszülött kisbabánál számos reflex (nyaki, átkaroló, markoló) tapasztalható. Ha izgatottá válik a masszázs megkezdésétől, érintésrelaxációval segíthetünk neki ellazulni, amely azt az üzenetet közvetíti számára, hogy nyugodtan kinyújtózhat. Abban a helyzetben masszírozzuk a kicsi kezét, ahogyan az neki természetes. Ebben a korban szeretni fogják még a láb- és hátmasszázst, ezek segíthetik a többi testrész ellazulását.

4-6 hónap: a kisbaba ismerkedik környezetével, és imádja, ha foglalkoznak vele. Ekkor tanul meg átfordulni, ezért ha masszázs közben kezd forgolódni, engedjük, és térjünk át a hát- és lábmasszázsra. Legyünk rugalmasak. A mászásra és az állásra felkészülve a baba erősíti hátizmait, ezért itt feszültség alakulhat ki. Az arcizmok feszültsége a sírásnak, a fogzásnak és a szopizásnak tudható be. Ebben a korszakban többségük nagyon szereti, ha a hasukat, mellkasukat és kezüket masszírozzák.

7-12 hónap: a baba életében különösen fontos a helyzetváltoztatás. Ilyenkor a masszázs kihívást jelenthet, mert nagyon mozgékony. Ekkor a masszázs kevésbé szól az ellazulásról, inkább a játékról, de a lefekvés körül szertartás részévé is válhat. Legyünk kreatívak, találjunk ki olyan új mozdulatokat, melyeket a mozgásban lévő babán is alkalmazhatunk. A kisbaba figyelmét ebben a korban énekek, versikék, ujj-játékok és rövidebb történetek segítségével lehet lekötni. Mivel ekkor tanul meg állni és járni, így az izmok feszültsége leginkább a lábakban jelentkezik. Sokan ebben a korszakban következetesen elutasítják a masszázst mindaddig, míg a járás művészetét el nem sajátították, és fogaiknak nagy része ki nem bújik.

1-3 év: ahogy nő a gyermek, a szülő-gyermek kötődés erősödése folytatódik. Ha a baba túljut az ölben tartás időszakán, az nem jelenti azt, hogy többé nincs szüksége anyja és apja figyelmre, gyengéd érintésére. A gyermekben ekkor fejlődik ki a függetlenség érzése. Ebben a korszakban gyakran előfordul, hogy egyenesen elutasítja a masszázst. De az is megtörténhet, hogy rejtjelezve kéri (pl. hasfájásra panaszkodva). A masszázsgyakorlatokat játékosan végezzük, engedjük szabadjára a képzeletünket, így a gyermek is élvezni fogja ezt a fantáziadús játékot.

Az óvodás: három éves kor körül a gyermek lehiggad, és ismét csendesebben élvezi a masszírozást. Most, hogy bebiztosította függetlenségét, tetszeni fog neki, hogy ismét kisbabának érezheti magát, és hogy szülei figyelme teljesen rá összpontosul. Lefekvés előtt masszírozzuk, meséljünk közben, és csak azokat a gyakorlatokat végezzük, melyek jólesnek neki. Valamint tartsuk tiszteletben szemérmességét, ha kialakult, és engedjük, hogy rajta maradhasson a póló és a fehérnemű.

Az iskolás:  mivel ebben a korban a gyermek végtagjai növésben vannak, azért a masszírozó mozdulatok a fejés vagy a csúsztatás helyett legyenek inkább dagasztáshoz hasonlóak. Kezdeményezzünk beszélgetést olyan mondatokkal vagy kérdésekkel, melyek mesélésre késztetik. A zene, a történetmesélés, vagy a beszélgetés még kellemesebbé tehetik a masszázst, és időt hagy a gyermeknek, hogy különlegesnek érezhesse magát, és megnyíljon. A legtöbb iskolás jobban szereti, ha hason fekve masszírozzák.

A kamasz: ebben a korban megnő a kisember öntudata, ilyenkor nehéz egy gyermeket megmasszírozni. Mialatt az elmúlt nap eseményeiről beszélgetünk, felajánlhatjuk, hogy megmasszírozzuk a nyakát, hátát, vádliját, talpát. Ilyenkor már tanácsos távol maradni minden, szexualitáshoz kapcsolódó testrésztől. A kamaszok is inkább hason fekve vagy a szülőnek háttal ülve fogadják kellemesen a masszírozást, így könnyebben tudnak beszélni az érzelmeikről és az aggályaikról.

Ha Kistestvér érkezik:

Sokan hangoztatták már, hogy mennyire fontos a nagyobbik gyermeket biztosítani a szülő szeretetétől, amikor egy kistestvér érkezik. A nagyobb testvér első feladata megérteni, elfogadni, hogy a baba itt van, hogy anyukája jól van, és őt ugyanúgy szeretik, mint azelőtt, az élet megy tovább. A nagyobbik gyermek figyelemmel kíséri a kicsi mindennapos masszírozását. Ha időnként megengedjük neki, hogy ő masszírozza a kistestvért (persze csak ha ő is akarja), nagyon sok szempontból előnyére válhat mindannyiunknak. A nagyobbik gyermek hozzánk hasonlóan kötődni kezd a kisbabához a szemkontaktus, az érintés, a mozdulatok és a hangok révén. Megtanulhatja, hogy a csecsemő nem feltétlenül olyan veszélyes, mint gondolta, hanem hozzá hasonló kis emberke. Önbizalma gyorsan erősödik, ha tudatára ébred védelmező- és gondoskodóképességének. A baba pedig válaszolni fog neki, túltéve magát kezdeti félelmein, melyek a kissé ügyetlen, helyenként durva mozdulatoknak vagy meghökkentő viselkedésnek tudhatók be. Egyre inkább elfogadja testvérét, és szerető szövetségnek tekinti. Ha négy évnél fiatalabb a nagyobb testvér, jó, ha csak a kicsi 3-4 hónapos korában kezdjük el az általa végzett masszázst, mert előtte a kisbaba könnyen megijedhet. A masszírozó technikával nem kell túlságosan törődni, tanítsunk meg a nagyobbnak egy-két egyszerűbb fogást, majd engedjük őt kedve szerint végrehajtani. Kezdetben bizonytalan lehet, vagy néhány simítás után abbahagyhatja, de még a legrövidebb érintés is jótékonyan hat! Dicsérjük meg, mondjuk el, hogy milyen büszkék vagyunk rá, és hogy milyen jól végezte a masszázst, hogy ez nagyon hasznos volt a baba számára.

A csecsemőkorban kialakult szoros érzelmi kötődés egy életre megalapozza a bizalmat, a megbízhatóságot, a becsületet és a szeretetet. A kötődés és ragaszkodás pedig a babamasszázs segítségével is fokozható. A szemkontaktus, a bőrön keresztüli kapcsolat, a szülői hang, és a baba válasza a szülők viselkedésére mind a szülő és a csecsemő közti kötődést segítik elő. A masszázsmozdulatok alatt ezek a feltételek mindegyike érvényesül. Azt az üzenetet kapja: "Tiszteletre méltó és értékes vagy. Olyannak szeretlek, amilyen vagy!" Az a fajta kölcsönhatás, amely a rendszeres masszázs és az érintésrelaxáció alatt megvalósul, elősegíti a gyermek pozitív énképének kialakulását, és megerősíti benne a tudatot, hogy a teste az ő saját tulajdona.

Azok az emberek, akiknek csecsemőkora biztonságban telt, akiket ölben tartottak, akikre odafigyeltek, akikről gyengéden gondoskodtak, egészségesebb kapcsolatot tudnak kialakítani embertársaikkal. Nem esik nehezükre közel kerülni másokhoz, és nem jelent problémát számukra a kölcsönös függőség (másokban megbízni és megbízhatónak lenni), kapcsolataik a bizalmon alapulnak. Felnőttkorukra jól érzik magukat a bőrükben, magabiztosak, szüleikkel való kapcsolatuk őszinteségen és nyíltságon alapul. A masszázs olyan hagyomány, amelynek hosszú távú jótékony hatásai mellett eltörpül a vele járó fáradozás. Tehát rajta! :)

Masszázsfogások áttekintése címszavakban (a könyvben a részletes, képes útmutató 50 oldal):

Rövidített változat:

 (kattintásra jobban olvashatóak)

Forrás: Vimala McClure: Babamasszázs

Istenképünk alakulása

Dennis és Matt Linn, valamint Sheila Fabricant brilliáns áttekintése az Életünk nyolc szakaszának gyógyítása c. könyvükből, Erik Erikson pszichoszociális fejlődésmodellje nyomán:


Csecsemőkor (0-2 év) 

BIZALOM vs. BIZALMATLANSÁG

Szüleink nevelésének mintájára alakul ki az istenképünk. Így azok a szülők, akik a szerető Isten ölelésében tudják magukat, olyan biztonsággal tudják átölelni gyermekeiket, mint senki más. Kisbabáik pedig az ő gondoskodásuk által megtanulnak bízni a világban és önmagukban, így képesek lesznek olyan kapcsolatot kiépíteni Istennel, melynek magja a bizalom és a remény.

Az Isten jó, és mint Isten teremtményei, mi is jók vagyunk.

„ Isten részéről soha meg nem szűnő szeretet tárgya vagyunk. Tudjuk, hogy mindig nyitott szemmel vigyáz ránk, akkor is, amikor azt hisszük, hogy éjszaka van. Ő Atya, sőt több is: Anya. Azt akarja, hogy semmi sérelem ne érjen bennünket, csak jót akar mindenkinek”

(I. János Pál)

Ebből a korszakból ered a szemlélődő ima: csak létezünk, semmit sem kell tennünk. Nyugalomban vagyunk, és csak befogadunk attól az Istentől, aki jó dolgokkal akar feltölteni minket. A szemlélődő ima feltételezi, hogy Isten és a jóság nemcsak kívül, hanem önmagunk mélységeiben is megtalálható.

Kisgyermekkor (2-3 év) 

ÖNÁLLÓSÁG vs. SZÉGYEN ÉS KÉTELKEDÉS

Ha valaki nem érzi, hogy akarata van, hogy felelőssége van, akkor bármikor összeroppanhat. Az akarat építi fel azt a belső rugalmasságot, amely lehetővé teszi, hogy akármilyen élethelyzetben talpra tudjunk állni.

Az önállóságért folytatott küzdelemben hajlamosak vagyunk túlértékelni („Istenem megígérted, hogy meggyógyítod...”) vagy éppen leértékelni („Rendben van Istenem, nekem minden jó, amit Te akarsz”) akaratunkat Istennel szemben. Azonban nem a saját akaratunkban kell hinnünk. Isten akaratában és szeretetében kell hinnünk, ami nagyobb, mint a miénk. Ha legmélyebb vágyainkkal imádkozunk, felfedezzük (mint Jézus a getszemáni kerti gyötrődés során), hogy legmélyebb vágyaink tulajdonképpen Isten vágyai. A gyógyult akarat jele, hogy nem szeretném, hanem akarom szeretni Istent azért, mert Isten annyira szeret engem. Ezután bátran bízhatunk vágyainkban, és kérhetünk, amit akarunk.

Játékos gyermekkor (3-5 év) 

KEZDEMÉNYEZÉS vs. BŰNTUDAT

A bűntudat képessége a kialakuló lelkiismeretből fakad. Az ember tudja, hogy valami rossz, akkor is, ha senki nem mondja neki. Az egészséges bűntudat akkor alakul ki, ha a gyermek gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst. Ezért a szülők felelőssége óriási, mivel gyermekeik büntetésének módja nagyban meghatározza Istenhez való viszonyunkat is: „A gyermek a szülő hangján keresztül Isten hangját hallja, anélkül, hogy látná Őt” (Erikson)

Ebből a korszakból származik az egyik leghatásosabb ima: a dicsőítés. A dicsőítés olyan, mint egy gyermek imája: dicsekszem azzal, hogy az én apukám jobb, mint bárki másé. Ezért a magasztalás olyan imaforma, ami legjobban felszabadítja a bennem rejlő gyermeket. A dicsőítő ima ereje pedig nem Isten manipulálására szolgál, hanem arra, hogy megnyisson engem az Isten akaratáért való legmélyebb vágyódásra, hogy hirdethessem: mindent az Úr jelent számomra.

Iskoláskor (6-12 év) 

SZORGALOM vs. KISEBBRENDŰSÉGI ÉRZÉS

Az iskoláskor legfontosabb feladata nem annak a megtanítása, hogy jól tegyük a dolgunkat, hanem hogy a többiekkel együttműködve tegyük jól a dolgainkat. A kényszerből cselekvő embernek az a legfontosabb, hogy túl legyen azon a feladaton, amit éppen végez. A cselekvő-elmélkedő ember ezzel szemben szeret dolgozni, mert tudja, hogy a munkája közben, függetlenül a végzett munka sikerétől vagy sikertelenségétől Isten szeretete árad rá. Ezért a vasárnapi szentmise és az elvégzett munka sem azért van, hogy általuk kiérdemeljük Isten szeretetét, hanem hogy segítsenek minket megnyílni Isten végtelen és örökké jelenlevő
szeretetére, hogy megmerítkezhessünk abban.

„Ne csak azért mosogass el egy tányért, hogy az tiszta legyen, hanem mert szereted azt az
embert, aki abból majd enni fog” 

(Teréz anya)

Kamaszkor (13-18 év) 

SZEMÉLYISÉG ÉPÍTÉSE vs. SZEMÉLYISÉGZAVAR

„A konfliktus-kereső magatartás neurotikus tünet, az elmebajjal határos, egy kamasznál
azonban természetes.” 

(Anna Freud)

Ennek a korszaknak a főbb kérdései: Ki vagyok én? Mit keresek itt? Mi lesz belőlem?

Ha a szülőknek egészséges istenképük van és egészséges a kapcsolatuk kamasz gyermekeikkel, a kamaszkori válsághelyzetek ritkábban következnek be. Ha viszont ennek az egységnek bármely része hiányzik, a kamasz éppoly távol érezheti magát Istentől, mint amilyen távol érzi magát a szüleitől.

Más megközelítésből: serdülőkorban a fiúk és a lányok más-más módon fognak hozzá nemi identitásuk kialakításához. Ennek alapjai egészen a kisgyermekkorig nyúlnak vissza, amikor a gyermek elsődleges gondozója az anya. A kislányok nemi identitásukban anyjukhoz kötődnek, mintegy folytatásai annak, míg a kisfiúk nemi identitásuk meghatározásában anyjuktól való elkülönülést, különbséget élnek át. Következésképpen a nők önazonosságukat inkább a másokkal való kapcsolatukra építik, és hajlamosak úgy tekinteni magukra, ahogy mások látják őket, míg a férfiak rendszerint független egyéniségükre alapozzák önazonosságukat.

Ezért a férfiak hajlamosak arra, hogy Isten transzcendenciáját emeljék ki, azaz hogy mindenestül felülmúl bennünket (valahol messze fölöttünk él), míg a nők az immanens Istent hangsúlyozzák, aki bennünk él.

A Teremtés könyve azonban biztosít minket afelől, hogy „Isten megteremtette az embert, saját képmására, Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27). Ennélfogva Istennek mind férfias, mind nőies oldala is van, melyeket számunkra azok a férfiak és nők jelenítenek meg leginkább, akik legjobban szeretnek minket. Így a transzcendens és az immanens kategóriák egybeolvadása Isten létének egy teljesebb felfogását eredményezi, olyasfajta jelenlétként, amely egyszerre hatalmas és sebezhető.

Ifjúkor (19-35 év) 

MEGHITTSÉG vs. ELSZIGETELŐDÉS

A párválasztás időszakában az identitás alapkérdését (Ki vagyok én?) felváltja az intimitás: Kik vagyunk mi? Az igazi intimitás azt jelenti, hogy önmagunkat adjuk ahelyett, hogy teljesítményeinket adnánk. Ez csak akkor történhet meg, ha mindkét embernek van saját „én”-je, melyet közös álmok útján képesek „mi”-vé tenni. A bensőséges osztozás új életet ad. Ha valaki őszintén tud beszélni és imádkozni valakivel, az bármely probléma közepette is növekedhet.

Ha férj és feleség osztoznak az intimitásban, gyermekeik is belenőnek abba. Az intim együttlétek tartják össze a házasságokat és a családokat. Ha jó viszonyban vagyunk családtagjainkkal, jó kapcsolatot tudunk kialakítani másokkal is, akik hozzájuk hasonlók. És kellenek a jó barátok is, akik különleges szeretetükkel begyógyítják az intimitással kapcsolatos sérüléseket.

Csak akkor vagyunk képesek felfedezni, hogy kik is vagyunk valójában, amikor meglátjuk saját jóságunkat visszatükröződni egy bennünket szerető személy szemében. Így hát ha képtelenek vagyunk saját jóságunkat meglátni, nem láthatjuk azt meg másokban sem. Mindezek után törvényszerű, hogy csak annyira válhatunk gyöngéddé mások iránt, amennyire gyöngéd kapcsolat fűz bennünket Istenhez, akit imádunk. Amikor megengedjük Istennek, hogy olyan intim közelségbe kerüljön hozzánk, mint azok, akik életünkben a legjobban szerettek, akkor képesek leszünk úgy látni Őt, mint aki legalább olyan mélyen szeret, mint azok, akik eddig a legjobban. Ezek után nyilvánvaló, hogy az Úr soha nem fog engem haragjában elítélni, érdemeimet pedig bűneim súlya alapján mérlegelni, sőt mindig megbocsátással fog elém sietni, még mielőtt bocsánatát kérhetném.

Az egyetlen lehetőség arra, hogy örökre a pokolra kerüljünk, az az, hogy mindig és újra nemmel válaszolunk Isten és a bennünket szeretők újabb és újabb kezdeményezéseire. „Ha bárki is van, akit örökre magába zárt a pokol, akkor azt az ajtót nem Isten zárta be kívülről, hanem az ember belülről.” (C. S. Lewis) Ne ítéld el azt, aki átkozott (Mt 7,1-2), hanem imádkozzál mindenkiért, hogy befogadják Isten szeretetét!

Hallgassunk új módon az Igére: halljuk, ahogy a szerető Isten a szeretet nyelvén szól hozzánk. Hiszen Jézus is életének nagy részét azzal töltötte, hogy megpróbálta megmutatni a papoknak, az írástudóknak és a farizeusoknak, hogy a Szentírás a szeret nyelvén beszél, amelyet ők oly sokszor félreértettek, amikor szó szerint értelmezték azt.

Felnőttkor (36-65 év) 

GONDOSKODÁS vs. STAGNÁLÁS
 
A kríziseket nem is annyira az évek száma hozza, inkább az átalakulások száma, melyekkel ebben a korszakban szembekerülünk. A felnőttkor krízisei férfiaknál és nőknél különböző formákat ölthetnek: a nők hajlamosak a mások szükségleteivel való törődést (pl. a gyereknevelést) a saját szükségleteikkel való törődéssé alakítani, a férfiak azonban hajlamosak az ellenkező irányba fejlődni: először a saját szükségleteikkel törődnek (pl. karrierépítés), és csak később foglalkoznak mások szükségleteivel. Megoldás: a gondoskodás, avagy a teremtő törődés: törődés önmagunkkal és törődés másokkal.

Az egyénnek először el kell fogadnia saját magát, és bensőséges kapcsolatokat kell kiépítenie, mielőtt kész lenne a másokkal való teremtő törődésre. Ahhoz, hogy valóban éltető módon tudjunk közbenjárni másokért, először is figyelő szívre van szükségünk, amely képes felfogni, hogy Jézus mennyire könyörületesen visel gondot az emberre. Azonban sokszor előfordul, hogy a közbenjáró ima során a másik terheinek a hordozójává válunk. Ilyenkor minden problémájával együtt Jézus kezeibe kell őt ajánlanunk. Hisz Jézus is azt szeretné, hogy ha már mindent megtettünk (amikor szeretettel imádkoztunk egymásért), akkor amire már nem vagyunk képesek, azt adjuk át az ő kezébe.

A szülőknek is mindent meg kell tenniük gyermekeikért, amit csak tudnak, azután hagyniuk kell, hogy Jézus orvosolja azokat a hibákat, melyeket minden szülő elkövet.

A másokkal való teremtő törődés azonban nemcsak abból áll, hogy segítünk rászoruló embertársainkon, hanem abból is, hogy megtanítjuk őket saját adományaik kibontakoztatására: „Adj az éhezőknek egy halat, és egy nap alatt megeszi az egészet. De tanítsd meg őt halászni, és egész életében el tudja majd látni magát:”

Öregkor (65 éves kor után) 

TELJESSÉG vs. KÉTSÉGBEESÉS

A teljesség és a bölcsesség kora (a teljesség és a bölcsesség saját életünk elfogadását jelenti), amikor az ember képes úgy visszatekinteni az életére, hogy közben felfedezi a fejlődést, amelyet minden nehézség ellenére elért. Így a látszólagos tragédiák növekedésének forrásaivá válnak. Az emmauszi tanítványok is pontosan ezt az utat járják végig a melléjük szegődött Jézussal: a kétségbeesett tanítványok Jézus haláláról kezdtek beszélni, akiről korábban azt hitték, hogy ő a Messiás. Ezek után Jézus szelíden és egyszerűen megmagyarázta nekik, barátjuk (vagyis az ő) halála hogyan adott nekik új életet Isten bölcs terve alapján. A teljesség fokára eljutva tehát még a halál sem képes megfosztani minket a bölcsességtől, és a többi isteni adománytól! Ezért függetlenül attól, hogy milyen veszteségek érnek bennünket, az időskor bátor vállalása és a bölcsesség abból fakad, ha nemcsak kesergünk a letűnt dolgokon, hanem megleljük a bennük lévő ajándékokat is.

„Az vagyok én, ami túlél engem.” Vagyis minél többet megvalósítunk életünk befejezetlen dolgaiból, annál jobban tudjuk üdvözölni a halált.

„Mindig örvendjetek, sose szűnjetek meg imádkozni, szüntelenül adjatok hálát, mert ezt várja tőletek Isten Jézus Krisztusban” 

(1Tessz 5,16-18)

„Mindazért, ami volt és van: köszönet! Mindarra, ami lesz: igen!” 

(Dag Hammarskjöld)

Az érintés hatalma

Nyitrai Erika könyve zseniális! Az érintésről fontosságáról nem lehet eleget beszélni. Az érintés hatalma a fogantatástól az elmúlásig hangsúlyozza az érintés szerepét, hatásait. Tudományosan megalapozott, igényes és nem utolsó sorban izgalmas olvasmány. Megtudhatjuk, hogy „bőrünk a legősibb szervünk”, hogy micsoda tapintó, érzékelő arzenállal rendelkezik egy kisbaba, hogy a biztonságos kötődés elképzelhetetlen szoros testkontaktus nélkül, hogy kultúránk mennyire fogja a kezünket már egészen kiskorunktól kezdve, mennyi a tabu és a tilos, holott az érintés felnőtt korban is éltet(ne)...

Könyvajánló Dr. Bagdy Emőkétől:

"Különleges könyvet tart a kezében a tisztelt olvasó - ezeken az oldalakon az érintés csodáival találkozhat. A tudományos kutatásoknak köszönhetjük a ráeszmélést: az emberi érintés teremtő és életben tartó szükségletünk, olyan, akár a lélegzetvétel. Adás és kapás kölcsönössége rejlik minden érintésben, azt nyered vissza rögvest, amit te nyújtottál másnak. Például erősíted az immunrendszerét, de a magadét is, örömhormon-termelést indítasz a másikban, de magadban is. Hát ne tekintsük ezt csodálatosnak? Ebből a könyvből egyaránt épülhet a jövendő kismama, a magzatát hordozó anya, a születés csodáját tudatosan is tökéletesítő szülő, az első életévekben a csecsemőt hordozó és vele együtt alvó édesanya és apa, az érzelmi intelligenciát gazdagítani kívánó bölcsődei, óvodai nevelő, a felnövekedő és saját identitását, páratlan egyediségét most építő fiatal, sőt a gyermekét párkapcsolati intim életére felkészíteni kívánó felnőtt szülő, aki maga is okulhat: mit tehet még saját életminősége javításáért, érintés kultúrájának gazdagítása útján. Mindnyájunknak mond valamit ez a könyv a maga barátságos nyelvén, a beszélgetés közvetlenségével. Álljunk hát szóba a pszichológus szerzővel és önmagunkkal vajon saját életünkben milyen szerepet kap az érintés? "

Végül egy kis kedvcsináló, a könyv tartalma dióhéjban:

Phyllis K. Davis: Kérlek, érints meg!

Ha kisbabád vagyok - érints meg!
Szükségem van az érintésedre, úgy ahogyan talán sosem képzeled.
Ne csak mosdass, pelenkázz és etess.
Ringass el. Puszild meg az arcomat és simogass.
Nyugtató, lágy érintésed biztonságot és szeretetet ad.
Ha gyermeked vagyok - érints meg!
Akkor is, ha dacos vagyok, és elutasítalak.
Ne add fel, keress új utakat, hogy közel kerülj hozzám.
Jóéjt puszit édes álmokat hoz.
Mindennapi érintésed elmeséli mit érzel.
Ha kamasz fiad vagyok - érints meg!
Ne hidd, hogy nem kell éreznem, hogy törődsz velem.
Csak azért, mert már majdnem felnőttem.
Szükségem van szerető karjaidra, szükségem van lágy hangodra.
Az élet viharában a bennem élő gyermek érted kiált.
Ha barátod vagyok - érints meg!
Semmi sem mutatja jobban szeretetedet, mint egy meleg ölelés.
Mikor szomorú vagyok, egy gyógyító érintés mondja el, hogy szeretsz.
Azt mondja el, hogy nem vagyok egyedül.
Lehet, hogy az érintésed minden, amit kapok.
Ha életem párja vagy - érints meg!
Talán azt hiszed, hogy szenvedélyed elég nekem.
De csak karjaid tartják távol a félelmet.
Szükségem van lágy, vigasztaló érintésedre
Mely emlékeztet, hogy olyannak szeretsz, amilyen vagyok.
Ha felnőtt gyermeked vagyok - érints meg!
Ha van is családom, akiket megölelhetek,
Mégis szükségem van anyám vagy apám karjára, amikor gyenge vagyok.
Szülőként máshogy látlak.
Már jobban tudlak becsülni.
Ha idős szülőd vagyok - érints meg!
Ahogy én érintettelek, mikor kicsi voltál.
Fogd a kezem, ülj közelebb, adj erőt.
Melegítsd megfáradt tagjaimat közelségeddel.
Bár a bőröm ráncos, érintésre vágyik.
Ne félj. Érints meg!

Helyesen szeretni

Biztos vagyok abban, hogy akinek gyermeke van (vagy lesz), legjobb tudása szerint szereti, vagy szeretné szeretni, de ez sajnos nem mindig sikerül (még ha azt is hisszük). Sokszor a szülő szeretete nem jut el a gyermekhez, vagy azt sem tudják hogyan mutassák ki, így az egész nevelés, ezáltal pl. a fegyelmezés is hamis alapokon nyugszik, ami rengeteg problémát okoz (személyiségzavar, magatartásgondok stb.) Látszólag lehet minden rendben van, de legkésőbb kamaszkorban felszínre kerülhetnek olyan elnyomott érzelmek, amikről egészen addig nem is tudtunk...

Kérdés tehát, hogy HOGYAN kell szeretni?

A válasz: FELTÉTEL NÉLKÜL! Vagyis hibáival együtt, és nemcsak akkor, amikor csemeténk valami jót cselekszik. Hanem akkor is, amikor éppenséggel ki nem állhatjuk a viselkedését. SOHA NE spóroljunk a szeretettel!!! E téren a gyermeket nem lehet elkényeztetni!!! A feltétel nélküli szeretet az alapja mindennek (a nevelésnek is). Ez azonban nem egyenlő azzal, hogy mindent megengedünk. Szeretetünket és határozottságunkat együtt kell éreznie. Az engedékenységet valójában nem is a szeretet és a gyöngédség, hanem a határozatlanság, és a határok kijelölésének hiánya táplálja.

Határokra nagyon nagy szükség van, de nem mindegy miként állítjuk fel őket! A határok lényege nem az, hogy a szülő rákényszeríti az akaratát a gyerekre, hiszen aki kényszerből cselekszik, aligha tud érett és helyes döntést hozni. A határok kijelölése sokkal inkább a gyermek életének mederben tartásáról szól, hogy átélve viselkedése következményeit, felelősségteljesebb és figyelmesebb felnőtté váljon. A gyerekeknek olyan szülőkre van szükségük, akik együttérzéssel, de határozottan, a szabadságukat tiszteletben tartva és a következményekhez ragaszkodva cselekszenek minden lehetséges élethelyzetben.

A szeretet kifejezésének módjai:

"Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan" 1Jn 3,18

1: Szemkontaktus: sok szülő esik abba a hibába, hogy ezt pusztán fegyelmező eszközként alkalmazza, mi ne tegyük! Arckifejezésünk, mosolyunk szeretetünknek szakadatlan továbbító csatornája legyen!

2: Testi érintés: sokan félnek túl gyakran megérinteni gyermeküket, mert attól tartanak, hogy ez később nemi identitási zavarokat okoz, pedig ennek éppen az ellenkezője igaz - különösen a fiúk esetében. Ők (nem is gondolnánk) sokkal több testi kontaktust igényelnek, mint a lányok. Minél több figyelemben és testi érintésben van részük (különösen az édesapjuktól), annál férfiasabbá válnak.

3: Kitüntetett figyelem: az a gyermek, aki időnként kitüntetett figyelmet élvezhet, úgy érzi, hogy szülei számára ő a legfontosabb a világon. Enélkül az erősődhet fel benne, hogy minden más fontosabb, mint ő. A rengeteg tennivaló, rohanó tempó mellett ezt a fajta szeretetet legtöbbször nagyon nehéz biztosítani a számára, mert sok időt kíván, de mint tudjuk a jó nevelés nagyon is időigényes feladat. Ráadásul ahogy növekszik a gyermek, úgy kell(ene) növelnünk a neki szánt időt. Miért olyan fontos ez? A kitüntetett figyelemnek nagyon fontos szerepe van a gyermek önértékelésének fejlődésében, és alapjaiban befolyásolja kapcsolatteremtő képességét, valamint mások iránti szeretetét, tiszteletét. Ha biztosítjuk számára ezeket az értékes perceket, egész életében hálásan gondol majd vissza ezekre a pillanatokra!

4: Aktív hallgatás: amikor úgy hallgatjuk meg gyermekünket, hogy biztos legyen benne: megértjük a mondanivalóját. Elengedhetetlen hozzá a szemkontaktus, a testi kontaktus és a kitüntetett figyelem. Mindig hallgassuk meg őt, ha mondani akar valamit! Még ha nem is értünk feltétlenül egyet vele, akkor is nagyon fontos megnyugtatni, és elmondani (kimutatni) neki, hogy megértjük őt.

5: Fegyelmezés: amikor a gyermeket mind gondolkodásmódjában, mind jellemében úgy formáljuk, hogy a társadalom önuralommal bíró, hasznos tagja legyen. A büntetés csupán egy módja ennek, melyet minél kevesebbet alkalmazunk, annál jobb. Minél fegyelmezettebb egy gyermek, annál kevesebb büntetésre van szüksége. A fegyelmezhetőség pedig attól függ, mennyire érzi szülei szeretetét és elfogadását. Legfontosabb feladatunk tehát az, hogy éreztessük vele: "Szeretlek úgy, ahogy vagy". A fegyelmezés összehasonlíthatatlanul könnyebb, ha a gyermek érzi szülei szeretetét. Mindig tartsuk be a sorrendet: először biztosítsuk a feltétel nélküli szeretetet, és csak azután fegyelmezzünk tanácsadással, példaadással, tanítással, ha ezek nem működnek, akkor adott helyzetben először kéréssel, ha az hatástalan, akkor paranccsal, és csak legvégső esetben büntetéssel.

Ha helyesen szeretnénk hozzáállni gyermekünk magatartásához, először is meg kell éretnünk irracionális gondolkodásmódját - minél kisebbek, annál éretlenebbül próbálják megszerezni, amire vágynak. Rendszerint viselkedésükkel teremtenek kapcsolatot a környezetükkel, mellyel szüntelenül azt kérdezik: "Szeretsz?" Ha viselkedésük nem helyénvaló, először magunkban kell feltenni a kérdést: Mire van szüksége? Fel van-e töltve a szeretet-tankja? Majd: nincs-e valamilyen fizikai gondja (éhség, fáradság, fájdalom, betegség stb.)? A büntetés tehát lehet helyénvaló, viszont előtte feltétlenül meg kell győződnünk afelől, hogy gyermekünk sem érzelmileg, sem fizikailag nem szenved hiányt.

Milyen a helyes büntetés? Igazságos és következetes. A kimért büntetésnek mindig összhangban kell lenni a kihágás súlyával. Ugyanakkor legyünk rugalmasak, enyhíthetjük vagy szigoríthatjuk a büntetést. A rugalmasság célja a neveléshez való hozzáállásunk adott helyzethez igazítása, míg maga a határozottság a gyermekkel szemben támasztott elvárásokra vonatkozik.

Bizonyos fokú dacos viselkedés természetes, ezt nem szabad büntetni. A dacos lázadást azonban nem szabad eltűrnünk. Nagyon fontos, hogy pontosan meg kell értetnünk a gyermekkel, hogy miért büntetjük. Félreérthetetlenül hozzuk tudomására, hogy miben járt el helytelenül.

Mikor nem szabad büntetni? Amikor a gyermek őszintén megbánja, ami tett - ez annak jele, hogy lelkiismerete jól működik. Ilyenkor vigasztalásra vágyik, és bíztatásra, hogy ha ezúttal rosszat is tett, azért mégiscsak jó gyerek. Tudomására hozhatjuk, hogy habár a rendetlen viselkedését nem kedveljük, őt magát azonban mindettől függetlenül feltétel nélkül szeretjük. Megbánás esetén nagyon fontos, hogy büntetés helyett tudjunk megbocsátani, így a gyermek megismerkedhet a bocsánatnyerés érzésével. Ha ez elmarad, akkor a bűntudat kezelése később problémákat fog okozni. Vigyázat: azok a gyerekek, akiknél a jó és a rossz fogalma nem határolódik el kellőképpen, manipulálhatják szüleiket a bocsánatkéréssel. Ennek legegyértelműbb jele, ha újra és újra elkövetik ugyanazt a rosszaságot.

Óvatosan kell bánnunk a "kétéveskori dackorszakkal", ami egy természetes fejlődési szakasz, ezért nem szabad büntetni!! A szülőknek természetesen ekkor is határozottnak kell lennie, de nem a büntetésben, hanem a határok felállításában (aktualitása miatt erről még részletesebben is beszámolok).

Miért káros a testi fenyítés? Mert gyengíti a bűntudatérzetet (a gyerek azt érzi, hogy a verés önmagában elég büntetés), ez pedig megakadályozza az egészséges lelkiismeret kifejlődését. A másik veszélye az azonosulás a büntetővel, mely azt eredményezi, hogy normává teszi az agresszív és büntető magatartást, vagyis azt fogja hinni ez a helyes, és később saját gyerekeivel is így fog eljárni. Nagyon fontos úrrá lenni az érzelmeinken, mivel a nevelésben saját indulataink, dühünk a legnagyobb ellenségünk. A túl gyakori szülői harag teljesen aláássa a szülő tekintélyét, tiszteletét. Ha viszont (időnként) mégis kitört a vihar, sose féljünk bocsánatot kérni!

Tehát még egyszer: gyermekünket csak akkor tudjuk helyesen fegyelmezni, ha a vele való kapcsolatunk a feltétel nélküli szeretetre épül. Enélkül nem tudjuk megérteni sem őt, sem a viselkedését, s tehetetlenül állunk helytelen magatartásával szemben.

Csak akkor érzi a gyermek, hogy igazán szeretjük, teljesen elfogadjuk és tiszteljük, csak akkor lesz képes önmagát is elfogadni és tisztelni, ha szeretetünket tettekben jutattjuk kifejezésre. Csak így segíthetünk nekik abban, hogy ők is feltétel nélkül szeressenek másokat.

Források:

Ross Campbell: Életre szóló ajándék

Henry Cloud - John Townsend: Gyerekhatárok