Helyesen szeretni

Biztos vagyok abban, hogy akinek gyermeke van (vagy lesz), legjobb tudása szerint szereti, vagy szeretné szeretni, de ez sajnos nem mindig sikerül (még ha azt is hisszük). Sokszor a szülő szeretete nem jut el a gyermekhez, vagy azt sem tudják hogyan mutassák ki, így az egész nevelés, ezáltal pl. a fegyelmezés is hamis alapokon nyugszik, ami rengeteg problémát okoz (személyiségzavar, magatartásgondok stb.) Látszólag lehet minden rendben van, de legkésőbb kamaszkorban felszínre kerülhetnek olyan elnyomott érzelmek, amikről egészen addig nem is tudtunk...

Kérdés tehát, hogy HOGYAN kell szeretni?

A válasz: FELTÉTEL NÉLKÜL! Vagyis hibáival együtt, és nemcsak akkor, amikor csemeténk valami jót cselekszik. Hanem akkor is, amikor éppenséggel ki nem állhatjuk a viselkedését. SOHA NE spóroljunk a szeretettel!!! E téren a gyermeket nem lehet elkényeztetni!!! A feltétel nélküli szeretet az alapja mindennek (a nevelésnek is). Ez azonban nem egyenlő azzal, hogy mindent megengedünk. Szeretetünket és határozottságunkat együtt kell éreznie. Az engedékenységet valójában nem is a szeretet és a gyöngédség, hanem a határozatlanság, és a határok kijelölésének hiánya táplálja.

Határokra nagyon nagy szükség van, de nem mindegy miként állítjuk fel őket! A határok lényege nem az, hogy a szülő rákényszeríti az akaratát a gyerekre, hiszen aki kényszerből cselekszik, aligha tud érett és helyes döntést hozni. A határok kijelölése sokkal inkább a gyermek életének mederben tartásáról szól, hogy átélve viselkedése következményeit, felelősségteljesebb és figyelmesebb felnőtté váljon. A gyerekeknek olyan szülőkre van szükségük, akik együttérzéssel, de határozottan, a szabadságukat tiszteletben tartva és a következményekhez ragaszkodva cselekszenek minden lehetséges élethelyzetben.

A szeretet kifejezésének módjai:

"Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan" 1Jn 3,18

1: Szemkontaktus: sok szülő esik abba a hibába, hogy ezt pusztán fegyelmező eszközként alkalmazza, mi ne tegyük! Arckifejezésünk, mosolyunk szeretetünknek szakadatlan továbbító csatornája legyen!

2: Testi érintés: sokan félnek túl gyakran megérinteni gyermeküket, mert attól tartanak, hogy ez később nemi identitási zavarokat okoz, pedig ennek éppen az ellenkezője igaz - különösen a fiúk esetében. Ők (nem is gondolnánk) sokkal több testi kontaktust igényelnek, mint a lányok. Minél több figyelemben és testi érintésben van részük (különösen az édesapjuktól), annál férfiasabbá válnak.

3: Kitüntetett figyelem: az a gyermek, aki időnként kitüntetett figyelmet élvezhet, úgy érzi, hogy szülei számára ő a legfontosabb a világon. Enélkül az erősődhet fel benne, hogy minden más fontosabb, mint ő. A rengeteg tennivaló, rohanó tempó mellett ezt a fajta szeretetet legtöbbször nagyon nehéz biztosítani a számára, mert sok időt kíván, de mint tudjuk a jó nevelés nagyon is időigényes feladat. Ráadásul ahogy növekszik a gyermek, úgy kell(ene) növelnünk a neki szánt időt. Miért olyan fontos ez? A kitüntetett figyelemnek nagyon fontos szerepe van a gyermek önértékelésének fejlődésében, és alapjaiban befolyásolja kapcsolatteremtő képességét, valamint mások iránti szeretetét, tiszteletét. Ha biztosítjuk számára ezeket az értékes perceket, egész életében hálásan gondol majd vissza ezekre a pillanatokra!

4: Aktív hallgatás: amikor úgy hallgatjuk meg gyermekünket, hogy biztos legyen benne: megértjük a mondanivalóját. Elengedhetetlen hozzá a szemkontaktus, a testi kontaktus és a kitüntetett figyelem. Mindig hallgassuk meg őt, ha mondani akar valamit! Még ha nem is értünk feltétlenül egyet vele, akkor is nagyon fontos megnyugtatni, és elmondani (kimutatni) neki, hogy megértjük őt.

5: Fegyelmezés: amikor a gyermeket mind gondolkodásmódjában, mind jellemében úgy formáljuk, hogy a társadalom önuralommal bíró, hasznos tagja legyen. A büntetés csupán egy módja ennek, melyet minél kevesebbet alkalmazunk, annál jobb. Minél fegyelmezettebb egy gyermek, annál kevesebb büntetésre van szüksége. A fegyelmezhetőség pedig attól függ, mennyire érzi szülei szeretetét és elfogadását. Legfontosabb feladatunk tehát az, hogy éreztessük vele: "Szeretlek úgy, ahogy vagy". A fegyelmezés összehasonlíthatatlanul könnyebb, ha a gyermek érzi szülei szeretetét. Mindig tartsuk be a sorrendet: először biztosítsuk a feltétel nélküli szeretetet, és csak azután fegyelmezzünk tanácsadással, példaadással, tanítással, ha ezek nem működnek, akkor adott helyzetben először kéréssel, ha az hatástalan, akkor paranccsal, és csak legvégső esetben büntetéssel.

Ha helyesen szeretnénk hozzáállni gyermekünk magatartásához, először is meg kell éretnünk irracionális gondolkodásmódját - minél kisebbek, annál éretlenebbül próbálják megszerezni, amire vágynak. Rendszerint viselkedésükkel teremtenek kapcsolatot a környezetükkel, mellyel szüntelenül azt kérdezik: "Szeretsz?" Ha viselkedésük nem helyénvaló, először magunkban kell feltenni a kérdést: Mire van szüksége? Fel van-e töltve a szeretet-tankja? Majd: nincs-e valamilyen fizikai gondja (éhség, fáradság, fájdalom, betegség stb.)? A büntetés tehát lehet helyénvaló, viszont előtte feltétlenül meg kell győződnünk afelől, hogy gyermekünk sem érzelmileg, sem fizikailag nem szenved hiányt.

Milyen a helyes büntetés? Igazságos és következetes. A kimért büntetésnek mindig összhangban kell lenni a kihágás súlyával. Ugyanakkor legyünk rugalmasak, enyhíthetjük vagy szigoríthatjuk a büntetést. A rugalmasság célja a neveléshez való hozzáállásunk adott helyzethez igazítása, míg maga a határozottság a gyermekkel szemben támasztott elvárásokra vonatkozik.

Bizonyos fokú dacos viselkedés természetes, ezt nem szabad büntetni. A dacos lázadást azonban nem szabad eltűrnünk. Nagyon fontos, hogy pontosan meg kell értetnünk a gyermekkel, hogy miért büntetjük. Félreérthetetlenül hozzuk tudomására, hogy miben járt el helytelenül.

Mikor nem szabad büntetni? Amikor a gyermek őszintén megbánja, ami tett - ez annak jele, hogy lelkiismerete jól működik. Ilyenkor vigasztalásra vágyik, és bíztatásra, hogy ha ezúttal rosszat is tett, azért mégiscsak jó gyerek. Tudomására hozhatjuk, hogy habár a rendetlen viselkedését nem kedveljük, őt magát azonban mindettől függetlenül feltétel nélkül szeretjük. Megbánás esetén nagyon fontos, hogy büntetés helyett tudjunk megbocsátani, így a gyermek megismerkedhet a bocsánatnyerés érzésével. Ha ez elmarad, akkor a bűntudat kezelése később problémákat fog okozni. Vigyázat: azok a gyerekek, akiknél a jó és a rossz fogalma nem határolódik el kellőképpen, manipulálhatják szüleiket a bocsánatkéréssel. Ennek legegyértelműbb jele, ha újra és újra elkövetik ugyanazt a rosszaságot.

Óvatosan kell bánnunk a "kétéveskori dackorszakkal", ami egy természetes fejlődési szakasz, ezért nem szabad büntetni!! A szülőknek természetesen ekkor is határozottnak kell lennie, de nem a büntetésben, hanem a határok felállításában (aktualitása miatt erről még részletesebben is beszámolok).

Miért káros a testi fenyítés? Mert gyengíti a bűntudatérzetet (a gyerek azt érzi, hogy a verés önmagában elég büntetés), ez pedig megakadályozza az egészséges lelkiismeret kifejlődését. A másik veszélye az azonosulás a büntetővel, mely azt eredményezi, hogy normává teszi az agresszív és büntető magatartást, vagyis azt fogja hinni ez a helyes, és később saját gyerekeivel is így fog eljárni. Nagyon fontos úrrá lenni az érzelmeinken, mivel a nevelésben saját indulataink, dühünk a legnagyobb ellenségünk. A túl gyakori szülői harag teljesen aláássa a szülő tekintélyét, tiszteletét. Ha viszont (időnként) mégis kitört a vihar, sose féljünk bocsánatot kérni!

Tehát még egyszer: gyermekünket csak akkor tudjuk helyesen fegyelmezni, ha a vele való kapcsolatunk a feltétel nélküli szeretetre épül. Enélkül nem tudjuk megérteni sem őt, sem a viselkedését, s tehetetlenül állunk helytelen magatartásával szemben.

Csak akkor érzi a gyermek, hogy igazán szeretjük, teljesen elfogadjuk és tiszteljük, csak akkor lesz képes önmagát is elfogadni és tisztelni, ha szeretetünket tettekben jutattjuk kifejezésre. Csak így segíthetünk nekik abban, hogy ők is feltétel nélkül szeressenek másokat.

Források:

Ross Campbell: Életre szóló ajándék

Henry Cloud - John Townsend: Gyerekhatárok