Babahordozás - Hogyan?

Nagyon sok jel utal arra, hogy az embergyermek hordozásra termett. Erről szólt a Babahordozás – Miért? című írásunk. A következőkben arról lesz szó, hogy hogyan is kell biztonságosan és helyesen hordozni, illetve mire érdemes figyelni babahordozónk választásánál.

A hordozás bizonyítottan jó hatással van a kisbabák izomzatának és szervrendszereinek fejlődésére. A hordozó személlyel függőleges helyzetben való együtt mozgás az izomzatot, a mozgásszervi és egyensúlyi rendszert stimulálja, valamint az agyi és idegi összeköttetések kialakulását is elősegíti, melynek fontos szerepe van a mozgásformák leképezésében. Így a hordozás nemhogy hátrányos, hanem kifejezetten előnyös a gyermek mozgásfejlődésére nézve.

Fontos tudni, hogy ortopédiailag akkor hordozzuk helyesen a babát, ha olyan testhelyzetet tudunk neki biztosítani, amelyben ízületei és izmai ellazulnak, így tehermentesítjük a gerincét, valamint elősegítjük a csípőízület egészséges fejlődését. Amennyiben bizonytalanok vagyunk abban, hogy a babánk számára milyen az ideális tartás, bízzuk magunkat nyugodtan rá! A kicsik ugyanis ösztönösen felveszik a számukra ideális békatartást, amint a magasba emeljük őket:

A választott babahordozónak tehát a következő kritériumoknak kell megfelelnie:

• a baba combjait legalább vízszintesig emelje (még jobb, ha köldökmagasságban van) 
• a kicsi enyhe terpeszben legyen a hordozóban 
• biztosítsa a gerinc élettani “C” görbületét 
• térdhajlatától térdhajlatáig támassza alá a babát 
• stabilan ölelje körül 
• kényelmes legyen a hordozó személynek is 

Mielőtt hordozóeszközt választunk, érdemes néhány kérdést is végiggondolnunk:

• Mekkora gyereket szeretnénk hordozni? 
• Hol és milyen helyzetekben használnánk leggyakrabban a hordozót? 
• Kik használnák a hordozót? 

Most nézzük meg egy kicsit részletesebben a legnépszerűbb babahordozókat:

Szövött kendő: hosszú szövött anyag, speciálisan babahordozásra alkalmas szövéssel készül. Nem nyúlik sem keresztben, sem hosszában, viszont finoman körülöleli a kisbaba testét, stabil támasztás mellett.

A születés pillanatától bármeddig használható, a hordozós kor után pedig akár hintának, hintaágynak, takarónak is kitűnően beválik. Rendkívül sokoldalú hordozóeszköz: bármekkora baba elöl-, csípőn és háton hordozására alkalmas, és mindhárom esetben számtalan kötésmódból válogathatunk a testalkatunknak és élethelyzetünknek megfelelően. Várandósan is használhatjuk: pocaktartó kötéssel enyhíthetjük a törzs terhelését. Azonban mindent tudásában rejlik a hátránya is: a hordozókendők pontos, helyes, kényelmes használatának a megtanulásához kell a legtöbb idő és kitartás a hordozóeszközök közül.

Karikás kendő: rövidebb szövött kendőanyagból készült hordozóeszköz, egyik végén két karika segít fixálni a kötést.

A születés pillanatától akármeddig használható, elöl, csípőn és háton is. Egyszerű használni. Kevés mozdulattal, gyorsan fel- és levehetjük a babát, ezért jól beválik olyan helyzetekben is, amikor csak rövid időre vesszük őt magunkra. Könnyen és diszkréten lehet benne szoptatni. Használat közben nem ér le a földre. Meglepően sokoldalú hordozóeszköz. Egyetlen hátránya van: a féloldalas terhelés.

Rugalmas kendő: kötött anyag, mely széltében- hosszában nyújtható.

Újszülött kortól használható, leginkább elöl hordozáshoz, vagyis amíg a baba el nem éri a 7-8 kg-ot. A rugalmas kendőket a szövött kendőhöz hasonlóan kötözni kell. Azonban, mivel anyaguk nem szövött, hanem kötött, ezért puhább és melegebb tapintásúak. Más technikával is kell őket kötni, mint a szövötteket, mert többé vagy kevésbé, így vagy úgy nyúlnak. És ugyanezért meglehetősen más érzés a végeredmény is. Más dolgokra kell figyelni kötözés közben, és más megkötési módok válnak be velük. A különböző kötésmódok viszont jól átvariálhatóak egymásba. A rugalmas kendő hátránya (hasonlóan a szövött kendőéhez), hogy a pontos, helyes, kényelmes használatához viszonylag sok gyakorlás és kitartás kell.

Mei tai: jellemzően téglalap alakú (ún. body) részhez csatlakozik két kötnivaló vállpánt, valamint a derékpántját is kötözni kell.

Ezekkel a hordozóeszközökkel főleg elöl, és hátul hordozhatunk. Gyorsabb és könnyebb őket felvenni, mint a kendőket, viszont hozzájuk képest kevésbé kényelmesek. Elsősorban önállóan ülő, álló, járó babák számára megfelelő hordozóeszköz. A legfontosabb paraméter a body szélessége (a legjobb, ha állítható), ugyanis itt is - mint mindig – érvényesülnie kell a térdhajlattól térdhajlatig alátámasztásnak! Tehát a hordozós kor elején és sajnos sokszor a végén sem alkalmasak a kisbabák, illetve nagyobb gyermekek hordozására.

Csatos hordozó: derékpántja és vállpántjai is csattal záródnak.

Leginkább elöl és hátul hordozásra alkalmas. Méltán szeretik olyan sokan, hiszen gyors és egyszerű velük magunkra venni a kisgyermeket. Legtöbbször egy hátizsákhoz hasonlítjuk őket, mivel vállpántjai hasonlóak, és az érzet is hasonló a vállunkon: mintha hátizsákot vinnénk. Itt is nagyon fontos paraméter a body szélessége (ahogy a Mei tai-nál) és a megfelelő alátámasztás. Ezért elsősorban önállóan ülő, álló, járó babák számára megfelelő hordozóeszköz. A csatosok jellemzően évekig, a legtöbbjük 3-4 éves korig is használhatóak.

Léteznek még más babahordozók is (babaerszény, kendőből varrt hordozók stb.), melyekben biztonságosan lehet hordozni.

Miben és hogyan nem szabad hordozni?

Kifejezetten ártalmasak az ún. „kenguruk”, melyek a fenti szempontoknak sajnos egyáltalán nem felelnek meg: mivel ülőrészük keskeny, nem biztosítják a térdhajlattól térdhajlatig való alátámasztást, így a baba teljes testsúlyával az ágyékára nehezedik, ezért a térdek felhúzása sem lehetséges. Mivel ebben a testhelyzetben a baba lába tulajdonképpen lóg, ez a pozíció az éretlen csípő egészséges fejlődésére sincs jó hatással, és a gerinc tehermentes „C” görbülete sem megvalósítható. Ezek a hordozóeszközök nem tudják megfelelően (pontról pontra) megtámasztani a kisbabát, aki így „belecsuklik” a hordozóba, illetve „ülni” fog benne, amely testtartásra viszont még nem érett. A szülő szempontjából sem ideális választás a kenguru, mivel viselésével a szülő a baba egész súlyát a vállán viseli, és azáltal, hogy csak elöl hordozásra alkalmasak, a baba gyarapodásával és növekedésével rövid időn belül váll-, és hátfájást okoznak.

Legtöbbször a kenguruk kapcsán kerül szóba, hogy lehet-e a piciket kifelé fordítani. A kisbabák természetes nézelődési igényének ezen az úton való kielégítése semmiképpen sem javasolt, mivel a kenguruban a baba háta ebben a pozícióban a korábbiakban említett módon kiegyenesedik, sőt, homoríthat is! Ilyenkor a baba előre dől a kenguruban, így a súlypont a mellkasára helyeződik, teste még inkább eltávolodik a hordozó személyétől, ami fokozottan terheli annak vállát és hátát. Nem kevésbé fontos szempont, hogy a külvilág zavaró ingerei elől kifelé fordítva nem tud elbújni, így túl sok inger érheti őt, amire még nem áll készen. Ezért ha kisbabánk már nézelődni szeretne hordozás közben, ezt könnyen megadhatjuk neki csípőn vagy háton való hordozással.

Végül szenteljünk pár szót a hordozást segítő kiegészítő eszközöknek: ilyen például hűvösebb időben a hordozós ruházat (kabát, mellény, pulóver, poncsó, hordozótakaró), a lábszármelegítők, az ún. „űrhajós sapkák. Hasonlóan praktikus lehet egy övtáska sok zsebbel, ami szabadabbá teszi a mozgást, mivel a válltáskánk könnyen lecsúszhat a vállunkról a hordozó pántjai miatt. És egy kis pipere tükör is jó, ha van kéznél, arra az esetre, ha valami gyanúsat észlelnénk a hátunkon utazó gyerkőc felől :)

    

Források:
http://www.batyuklan.blogspot.hu/2010/12/ujszulott-hordozasa.html
http://babbamia.hu/hordozas/melyik-hordozot-mikortol/
http://babbamia.hu/hordozas/kenguruk/
http://www.hordozo.hu/a-babahordozasrol/info-a-hordozoeszkozokrol
http://www.csoppkendo.hu/index.php?p=mirefigyeljunk

Képek forrása:
www.didymos.de
www.jeportemonbebe.com

Babahordozás - Miért?

Még meg sem született, de már tudtam, hogy kívül is hordozni fogom. Azt viszont akkor még nem sejtettem, mennyi mindent fog jelenteni mindez… 

A kisbabák hordozásra születtek! A testközelség veleszületett igényük. A kilenc hónap alatt hozzászoktak édesanyjuk testközelségéhez, a melegséghez, szívhangjához, a ringató mozgáshoz. A születés kiszakítja őket ebből a megszokott környezetből, ők viszont ezután is vágyakoznak az ismerős közegbe. Ezért sírnak, ha elvesztenek minket szem elől, vagy ha hosszabb időre magukra hagyjuk őket. A hordozás ugyanazt az ismerős érzést és környezetet biztosítja számukra, mint amit édesanyjuk pocakjában tapasztaltak.

Vessünk egy pillantást a természeti népekre. Nekik teljesen természetes, hogy hordozzák a babájukat. Náluk ez a gyermekgondozás szerves része, ősi módszer.

Manapság egyre több tudományos érv is a hordozás mellett szól:

Genetikai-biológiai érvek

Az embercsecsemő az utódgondozás szempontjából az úgynevezett „aktív hordozottakhoz” tartozik: vagyis olyan reflexekkel születik (fogó, ölelő, terpesztő-guggoló reflex), melyek abban segítik, hogy gondozója testén meg tudjon kapaszkodni. Ezek egyértelműen azt bizonyítják, hogy az kisbabák hordozásra születnek, a testközelség és a mozgás pedig biztonságot ad a számukra.

Idegrendszeri fejlődés

A babák idegrendszere, az idegpályák kapcsolódásai, a szinapszisok mind az őt érő hatások nyomán alakulnak ki. Az idegrendszer fejlődésének alapja az egyensúlyérzék, melynek legfőbb ingere a mozgás. A mozgás tehát – kiegészítve az érintéssel – a csecsemők idegrendszeri fejlődésének kiinduló pontja. A kisbabák így mindkét kulcsfontosságú ingerhez folyamatosan hozzájutnak a hordozás során.

A babahordozás praktikus szempontjai:

• Kommunikáció: a hordozás segít kiismerni és megérteni kisbabánk jelzéseit, melyekre így időben tudunk reagálni. Ezért a hordozott babák többnyire elégedettebbek, nyugodtabbak, kevesebbet sírnak. 
• Házimunka: a baba születésével nem áll meg az élet, helyt kell állni a háztartásban. A kisbabáknak (különösen életük első hónapjaiban) többnyire nincs szükségük arra, hogy külön foglalkoztassák őket, azonban annál inkább igénylik a testközelséget. A hordozás nagy segítség otthon is: nem kell folyton karban tartani a babánkat, mindkét kezünk felszabadul, nyugodtan tehetjük a dolgunkat, miközben gyermekünk is megkapja, amit szeretne: a közelében vagyunk, amikor és ameddig csak szeretné. Ráadásul mindeközben sok-sok érdekes dolgot lát-hall-tanul! 
• Közlekedés: hordozott babával a közlekedés is könnyebb, nem kell babakocsit emelgetni a lépcsőkön vagy a járműveken. 
• Kirándulás: a hordozás nagyszerű eszköz utazáskor, vagy kirándulások alkalmával is: akár úttalan utakon is elindulhatunk csemeténkkel felfedezni a világot, a terep nem akadály: irány a hegy, az erdő! Semmi sem tarthatja vissza a kirándulni vágyó szülőket. 
• Szoptatás: az otthon falai közül kilépve sem kell tartanunk attól, hogy nyilvános helyen szoptassuk meg kisbabánkat: a legtöbb hordozóeszközben olyan diszkréten lehet szoptatni, hogy a kívülállók észre sem veszik. 
• Társasági élet: nem kell bezárkóznunk a négy fal közé, mert kisbabánk született. Hordozott babával szabadon tudunk jönni-menni, amikor csak kedvünk tartja, vagy amikor épp dolgunk van. Ha rátörne az álmosság, nem kell megvárni, míg hazaérünk, hanem alszik egy jót útközben. A hordozás szabadságot ad! 
• Nagyobb testvér: a hordozás csökkenti a testvérféltékenységet. A nagyobb testvérnek nem kell háttérbe szorulnia a kisbaba miatt. Miközben a Kicsi édesanyján nézelődik vagy pihen, az anya keze szabaddá válik a Nagyobbal való foglalkozásra: tudnak mesét olvasni, játszani vagy akár sütni-főzni együtt.

A hordozás pszichológiai előnyei: biztonságos indulás az életbe

Teltek-múltak az évek és évtizedek. A nyugati világ egyre jobban megismerte az ősi kultúrákat, ezzel együtt az ősi családi viselkedésformákat (a várandósság, szülés, gyermeknevelés körüli teendőket, szerepeket is), és kezd visszatérni a gyökerekhez. Egyre többször hallani a kötődő nevelésről, az (ős)bizalom kialakulásáról. Sok évtizednyi etológiai, kultúrantropológiai és pszichológiai kutatómunkával tudományosan is alátámasztották a kötődő nevelés és válaszkész gondozás létjogosultságát és fontosságát. Ha a baba választ kap jelzéseire, igényeire, megtanulja, hogy számíthat ránk, kialakul benne a bizalom és a kötődés. Ellenkező esetben: ha hagyják sírni és nem elégítik ki igényeit, azt tanulja meg, hogy hiába „kommunikál”, nincs értelme, mert nem kap rá választ.

A hordozott gyermek az anyja nyújtotta biztonságból vizsgálja a világot, innen tekint minden újdonságra anélkül, hogy az szorongást keltene benne. Ha bármi baja van, jelzi, és ezt az édesanya azonnal észreveszi, hiszen a baba ott van a közvetlen közelében, nem a másik szobában vagy a babakocsiban. Ha a baba a jelzéseire azonnal választ kap, azaz nem kell még sírnia sem ahhoz, hogy az anyja észrevegye, mit szeretne, akkor kialakul a kölcsönös bizalom. Az anyának így megnő az önbizalma, hiszen gyermeke kevesebbet sír, tehát joggal érezheti, hogy ő jó anya. A gyermek is megbízik édesanyjában, mert a jelzéseire azonnal reagálnak, érzi, hogy ott vannak vele, figyelnek rá. Így alakul ki az ősbizalom a világgal szemben is, hiszen ha a gyermek biztonságban érzi magát, könnyebben fedezi fel a körülötte lévő dolgokat, nyitottabb, önállóbb, barátkozóbb lesz. Nem fél, hiszen tudja, hogy van egy biztos háttere, ahova visszatérhet.

A következőkben a helyes babahordozásról lesz szó.

Babahordozás - Hogyan?

Források:

http://www.mamamibolt.hu/2011/01/hordozasra-szuletik/

http://antalvali.com/hordozasra-szuletik.html

A belülről vezérelt gyermek

Dr. Elisa Medhus könyvéből (A jó szülő kézikönyve - Hogyan neveljünk önállóan gondolkodó gyermeket?) olvastam nemrég, és nem bántam meg, mert nagyon jól összeszedett, könnyen értelmezhető tanácsokat találtam benne, melyek megerősítettek abban, amiben hiszek: ne tekintéllyel, hanem szeretettel neveljünk. "Mi vagyok én? Tanácsadó vagy diktátor?" 

Milyen is a belülről vezérelt gyermek? Olyan, aki nem a külső környezetre reagál, hanem belső párbeszéde segítségével dönt: információvá alakítja múltbeli és jelenlegi tapasztalatait, majd összeveti a világról gyűjtött tárgyilagos megfigyeléseit. Mérlegelni tudja az érveket és ellenérveket, és tisztában van döntéseinek lehetséges következményeivel és eredményeivel. Tehát nem meggondolatlanul reagál, hanem válaszol a körülötte lévő világ ingereire. 

A szülő célja: nem az irányítás, hanem az útmutatás és a tanítás. 

A belső vezérlést fejlesztő fegyelmezés 12 alaptörvénye:

1. Szabályok, melyekkel gyermekeink is egyetértenek

Mottó: ésszerűség és érthetőség! Tehát olyan szabályok megteremtésére és érvényesítésére van szükség, amelyek megakadályozzák, hogy gyermekeink kárt okozzanak másnak, környezetüknek és önmaguknak. Ahogy a gyerekek nőnek, és ahogy a körülmények változnak, úgy a szabályokat is időnként felülvizsgálatra szorulnak: még mindig igazságosak, szükségesek és helyesen kifejezik-e a család értékeit és elveit?

2. Gyermekeink iránti tisztelet

Ugyanúgy kell tisztelnünk gyermekeinket, ahogy elvárjuk, hogy minket tiszteljenek. Érezniük kell, hogy a mondanivalójuk fontos, és meghallgatásra talál. 

3. Következetesség és számonkérés

Ha rapszodikusan fegyelmezünk, a gyermek belső párbeszéde is rapszodikus lesz. Fontos, hogy a szülők egymással is következetesek legyenek.

4. A helyes magatartás modellezése

Lehetőleg tartsuk be azokat a szabályokat, melyeket a gyerekeinktől is megkövetelünk. A cél, hogy ne azért engedelmeskedjen, mert mi azt mondjuk neki, hanem azért, mert erkölcsileg úgy találja helyesnek.

5. Hidegvér 

Fontos, hogy megőrizzük a hidegvérünket! Ha el is veszítjük időnként a fejünket, csak ennyit mondjunk: “Sajnálom, hogy dühbe gurultam”, ne kezdjünk hosszas magyarázkodásba. 

6. A viselkedésre haragudjunk, ne a gyerekre!

Vezessük rá gyermekeinket, hogy nem tetteikkel, hanem a tetteiket előidéző teremtőerővel azonosak. Bebizonyíthatjuk, hogy ez az erő irányítható, és önazonosságuk, önértékelésük fejlődése szempontjából nem a döntés következménye, hanem a tudatos döntéshozatal a fontos. Elvégre a következmény a múlt egy darabja, tehát nem változtathatjuk meg. Csak azt változtathatjuk meg, ami még előttünk áll (a jövőt). Amikor gyerekeink döntései rossz kedvezőtlen következménnyel járnak, próbáljuk elmagyarázni, hogy ettől még nem lesznek jóvátehetetlenül rosszak, és elmesélhetjük, hogy időnként a jó emberek is döntenek helytelenül. 

7. Engedjük át gyerekeinknek a bajaikat!

A gyerekek csak akkor hajlandóak megbirkózni a saját gondjukkal, ha tudják, hogy az kizárólag csak rájuk tartozik. Elég egyszetlenegyszer a segítségükre sietnünk, és boldogan lemondanak a gondjaikról. 

8. Takarékoskodjunk a lelkifröccsökkel! 

9. Több elismerés, kevesebb tiltás

Nem szerencsés, ha gyakran mondjuk nekik a következőket: „Ne!”, „Nem lehet!”, „Nem szabad!”, „Állj!”: ezek a szavak inkább tűzoltásra, mintsem bátorításra és útmutatásra valók. Nem segítenek, hogy a gyerekek megtalálják a helyes döntéshez vezető utat. Az ilyen nevelési stílus nem felkészít, hanem reagál. Mondjuk inkább többször, hogy „Lehet”, „Kérlek, csináld meg!”, „Folytasd”. Ha előbb gondolkodunk, és utána cselekszünk, ritkábban csapunk össze, és nem a hibáikon, hanem az erősségeiken keresztül szemléljük a gyerekeinket. Ezáltal több örömet jelentenek majd, mintsem munkát. 

Ne hánytorgassuk fel a régi hibákat. Ne a hibára, hanem a megoldásra összpontosítsunk! Minden alkalommal, amikor a megoldásra koncentrálunk a probléma helyett, arra tanítjuk őket, hogy hozzánk hasonlóan ők is a megoldást keressék. 

10. Vegyünk tudomást a rosszalkodásról!

Azzal, hogy figyelmen kívül hagyjuk, amikor nyafognak, rimánkodnak, nyaggatnak, veszekednek vagy jelenetet rendeznek, csak lovat adunk alájuk. 

11. Ne külső tényezőkkel befolyásoljuk gyermekeink viselkedését!

A szülők leggyakrabban alkalmazott külső befolyásolása a vesztegetés és a fenyegetés, melyeket próbáljunk elkerülni! Inkább kérdezzük meg tőlük, hogy „Mit tennél annak a szülőnek a helyében, akinek a gyereke úgy viselkedik, mint te?” Gyermekeink jobb, ha azt tanulják meg, hogy ne azért módosítsák viselkedésüket, és ne azért döntsenek, hogy megfeleljenek mások értékeinek, mert félnek, vagy hogy elkerüljék valamilyen rejtélyes hatalom haragját, hanem azért, mert a saját értékrendjük szerint így a jó. 

12. Ne mentsük meg gyermekeinket helytelen viselkedésük következményeitől!

Mantra szülőknek: „Mutass utat, majd állj félre!”

Hét fegyelmezési módszer a belső vezérlés erősítésére:

1. Kérdezzünk! 

Lényege, hogy a szülő kérdések segítségével vezeti rá a gyermeket a helyes választásra: kérdéseink adják a keretet gyerekeink belső párbeszédéhez, akik így maguk okoskodják ki a választ, és önálló döntésekkel hozakodnak elő. 

2. Adjunk pontos információt, tárgyilagosan fogalmazzuk meg a problémát! 
A tárgyilagosságot páratlan megjegyzéssel vagy a helytelen viselkedésre vonatkozó, pontos információval érhetjük el, így felmérhetik tetteik szerteágazó hatásait. A tárgyilagosságnak további haszna, hogy higgadtak maradunk, elkerüljük a fájdalmas hatalmi játszmákat.

3. Kínáljunk korlátozott választási lehetőséget! 
A választási lehetőség felkínálása azt bizonyítja, hogy elismerjük gyermekeink döntési képességeit, és hajlandóak vagyunk átengedni nekik a hatalom egy részét, valamint megkapják hőn áhított figyelmünket is. Három kedvenc módszer: „ezt vagy azt”, „ha-akkor”, „amikor-akkor”.

4. Ne beszéljünk túl sokat! 

Minél kevesebbet beszélünk, annál kevesebb az esélye, hogy felbosszantsuk, megsértsük, agyonszabályozzuk vagy megalázzuk a gyerekeinket, akik rendszerint inkább barátságos, de határozott figyelmeztetésnek tekintik a mozdulatokat, illetve egyszavas mondatainkat. A minimalizmus a többi módszerhez hasonlóan arra bátorítja a gyerekeket, hogy gondolkozzanak el, mit csinálnak rosszul, és miként hozhatnák rendbe. Eredménye: gyermekeinkkel való kapcsolatunkban megfogyatkoznak a kívülről vezérelt hatalmi harcok.

5. Tréfáljunk! 

A humor tudtukra adja, hogy problémájuk semmivel sem fontosabb nekünk, mint nekik, valamint hatástalanítja a pattanásig feszült helyzeteket.

6. Belülről vezérelt szobafogság – elkülönítés 

Egy gyermeket csak akkor szabad kiemelni a csoportjából, ha a magatartása javítására vonatkozó ésszerű kísérletek kudarcot vallottak. Az elkülönítés ne száműzés legyen, hanem „gondolkodó sarok”, ahol a gyermek lehetőséget kap arra, hogy megteremtse a viselkedése korrigálásához szükséges belső párbeszédet. Eltávolítását nyugodtan és udvariasan hajtsuk végre (ha ez nem sikerül, és ellenáll, zárjuk a karunkba, és mondjuk neki: „nekem kell leállítani téged, amíg nem tanulod meg leállítani önmagad”. Kis idő elteltével segíthetünk neki, hogy megvizsgálja az elkülönítéséhez vezető eseményeket. Ezután megmutathatjuk, hogy hogyan kereshet alternatív megoldásokat a problémájára, és hogyan kerülheti el, hogy az újra megtörténjen.

7. Logikus következmény 

A természetes következményekhez nem szükséges szülői közreműködés, a logikus következményekhez viszont igen. Mind a természetes, mind a logikus következmény nagyon hatásos fegyelmezési eszköz, hiszen arra ösztönzi gyermekünket, hogy önvizsgálattal és belső párbeszéddel mérlegelje viselkedését, és annak eredményét. A gondokozási folyamat működéséhez elengedhetetlen, hogy a következmények mindig ésszerűek legyenek. Nagyon fontos az is, hogy legyen lehetőségük javítani, hogy bebizonyíthassák: képesek korrigálni helytelen viselkedésüket. Amikor javítási lehetőséget kapnak, és helyrehozhatják hibáikat, ezzel azt sugalljuk nekik, hogy bízunk a döntéseikben, és hisszük, hogy képesek maguk és az életük irányítására. 

A belső vezérlést segítő dicsérés és jutalmazás: 

• Dicsérjünk az eredmények helyett a munkájukat! 
• Dicsérjük önmaguk helyett a viselkedésüket! 
• Ne mondjunk általános, semmitmondó dicséreteket! Dicsérjünk pontosan, tárgyilagosan. 
• Dicsérjünk úgy, hogy meghallják! 
• Dicsérjünk szavak nélkül 
• Dicséretünk váltson ki önvizsgálatot és öndicséretet a gyermekben "Most biztos büszke vagy magadra!" 
• Ne dicsérjünk állandóan, ömlengve és kétszínűen.

Következésképpen a dicséretnek minden esetben arra kell ösztönöznie a gyermeket, hogy en mások véleményére hagyatkozzanak, hanem önmagukban mérlegeljék a cselekedeteiket. 

Mindezekből következik, hogy a fegyelmezés és az ösztönzés játssza a legnagyobb szerepet abban, hogy gyermekeink belülről vagy kívülről vezérelt felnőtté válnak-e.

A testvérek közti korkülönbségről

Rohanó világunkban bizony nem is olyan könnyű meghallani a természet hangját, és felvenni annak ritmusát. Ösztöneink sokszor mélyen elnyomva várják, hogy végre rájuk találjunk. Mikor szülessen a baba? Meddig szoptassak? Mikor menjek vissza dolgozni? Mikorra tervezzük a kistestvért? Beavatkozzunk-e a természet rendjébe, vagy hagyjuk hadd vezessen minket. Ezek mind komoly dilemmák…

Az egyik legforróbb téma a testvérek közti korkülönbség. Rengeteg pro és kontra, saját vagy mások által megélt tapasztalat. Most nézzük meg ezt egy kicsit más szemszögből!

A testvérek  születése közötti időszak tulajdonképpen az az időtartam, amikor az édesanyák újra feltöltik tápanyag raktárait, előkészítve szervezetüket egy újabb élet kihordására.  Ha elegendő időt hagyunk ennek a folyamatnak, nagyobb eséllyel születik életerős, egészséges kisbabánk.

Lássuk hogyan rendezi el ezt a kérdést a természet:

• A nigériai ibo törzsnél nagyon erős az a hitbéli meggyőződés, hogy ha a következő gyermek 3 éven belül születik, az menthetetlenül beteges, gyenge lesz. Ezért kollektív utálatnak örvendhet az, aki nem tartja be ezt a türelmi időt, mely alatt - hitük szerint - az anyák újra képessé válnak egy egészséges, erős magzat kihordására.
• A dél-amerikai, ecuadori és columbiai népeknél és a perui indiánoknál általánosan elfogadott, hogy a férfiak tartózkodnak feleségüktől nemcsak a várandósság alatt, de az egész laktációs időszak alatt is, ennek eredményeképpen a legrövidebb időszak a két testvér között 2 és fél év, de az esetek többségében ennél jóval hosszabb.
• A melanéziai és poléinéziai törzseknél az a szokás járja, hogy a gyermek születése után a férj nem élhet együtt a feleségével, egészen addig, míg a gyermek járni nem kezd.
• A Trobriand-szigeteken a várandósság 6. hónapjától a gyermek 2 éves koráig a pároknak tilos a testi érintkezés, ezzel biztosítják a testvérek közti ideális időtartamot.
• A gyarmatosítás előtti Afrikában a gyermekek legalább 3 év korkülönbséggel születtek. A várandósság és a szoptatás időszakában, mely legalább 2 évig tartott, tilos volt az együttlét. Az afrikai anyák úgy hitték, hogy a laktációs időszak alatti testi érintkezés beszennyezi az anyatejet, mely megbetegíti, megmérgezi a gyermeket. Mivel a legtöbb törzs poligám volt, ez csak az anyáknak jelentett terhet, a férjek ilyenkor olyan feleséget maguknak, akik nem vártak gyermeket, és nem szoptattak.

Mit mondanak minderről a kutatások?

Ha az anya túl hamar, vagyis egy éven belül esik teherbe, számos probléma adódhat: koraszülés, kis születési súly, a méhlepény rossz helyen tapadhat, vagy könnyebben leválhat, és az anyatej jótékony zsírsavtartalma is alacsonyabb lesz. Nagyon fontos tehát időt hagyni az anya szervezetének regenerálódásához.  A magzatok optimális tápanyag-ellátottsága szempontjából a kutatások arra az eredményre jutottak, hogy minimum 18 hónapnak kell eltelnie a két babavárás között. Többségük szerint a testvérek közti korkülönbség ideálisan 3 és 5 év között van. Mindezt pszichológiai megfigyelésekkel is alátámasztották: a család minden tagjának könnyebb, ha a gyermek énjének és személyiségének kialakulása után érkezik a kistestvér: kevésbé érezheti majd trónfosztottnak magát, az új helyzet fokozhatja önállóságát és fejlődését, és a szülőknek is több idejük juthat a kistestvérre. Természetesen nem minden esetben történik így, de megfontolandó, hogy mindezek fényében érdemes-e siettetni az újabb gyermekáldást.

Forrás: Sally Fallon Morell: The Nourishing Traditions Book of Baby & Child Care (Chapter 11: Child Spacing & Birth Control)

Egyszerűbb gyermekkor

Kim John Payne könyve, az Egyszerűbb gyermekkor a családi élet egyszerűsítéséről szól (Simplicity Parenting). Arról, hogy a kevesebb néha több. És tényleg!  

Az egyszerűsítés lényege: kevesebbet tenni, és erősebben bízni. Bízni abban, hogy a gyerekek - feltéve, hogy időt és teret adunk nekik - olyan úton és ütemben fedezik fel a világukat, ahogy az számukra a legjobb és leghasznosabb.

Miért egyszerűsítsünk?

Azért, mert életünk egyszerűsítése által csökkenthetjük a "túl sok" és "túl gyors" okozta stressz egy részét, ami megakadályozza gyermekeinket a fókuszálásban, megzavarja alapvető nyugalmukat és biztonságérzetüket. Ezekre nagy szükségük van, hogy azzá válhassanak, amivé szeretnének, kiváltképp egy olyan világban, amely folyamatosan rengeteg zavaró tényezővel, információval, sebességgel, sürgős tennivalóval bombázza őket (és minket szülőket is). Mindezek elvonják a figyelmüket legfontosabb feladatukról: énjük és önmaguk kialakításáról, felépítéséről.

Az egyszerűsítés különösen fontos a mai világban, amely a négy túlzás tartóoszlopára épül: túl sok tárgy, túl nagy sebesség, túl sok választási lehetőség, túl sok információ.

KÖRNYEZET

Tegyünk rendet a gyerekszobában! Nem kell a sok kacat! A kisebb választék megadja a dolgok - és egymás - mélyebb megbecsülésének szabadságát. A gyerekek csak a kevesebb révén tanulhatják meg, hogy mi az, amit valóban szeretnének, és ami megszólítja őket. Ha minden elvárásuk teljesül, akaratuk gyenge és erőtlen marad. Ahogy csökkentjük játékszereiknek mennyiségét, úgy fokozzuk figyelmüket és az elmélyült játékra való képességüket. Csak azokat a játékokat hagyjuk meg, amelyekben hosszabb időn át örömüket lelik. Ezek általában nem bonyolult vagy motorizált játékok, és nem tudnak semmi különöset. A túl részletes, túl komplikált, túl egyértelmű játékok megfosztják a gyerekeket képzőerejük használatától. A megmaradó játékszerek között legyenek aktívabb játékokhoz (építéséhez, homokozáshoz) valók, csakúgy, mint babák, plüssök és kreatív alapanyagok (festék, zsírkréta, gyurma, agyag). 

A játék akkor az igazi, ha hagyjuk történni, nem pedig előidézzük. A gyerekek szeretnek elfoglaltak és hasznosak lenni. Örömüket lelik abban, hogy a tevékenykedés, készítés, javítás őket körülvevő nyüzsgésében nekik is megvan a helyük. A tevékenyen felnövekvő gyerekek, akik kiveszik a részüket a napi teendőkből, arccal máris a komptenecia, az aktivitás és az autonómia felé fordulnak.

A környezethez tartoznak még az illatok, a fény, a társas érintkezés, a mozgás, a zene és a természet, ezek tekintetében is érdemes odafigyelni a letisztultságra.

RITMUS

A mai családok életének legtöbbjét nem ritmus, hanem imporvizáció jellemzi. A gyerekek erősen függnek a napi ritmus struktúrájától, annak kiszámíthatóságától, rendszerességétől, ütemétől. Az ismétlődés ezt az üzenetet rejti: "Azért tesszük ezt napról napra, hétről hétre, mert számít. Fontos, amit együtt csinálunk, és összeköt minket". Az állandóság és a következetesség szigetei egy rendben lévő világ képét mutatják a gyermeknek. Ezeken megpihenhet, és átadhatja magát a játéknak és a képzeletnek. Ha egy kicsi gyereket rituálék és a ritmus érzete vesz körül, az nagy segítségére van a világban alkotott fizikai, érzelmi, intellektuális képének felépítésében. 

Gyakran a tevékenységek közötti szünetek erősítik a kapcsolatokat, amikor nem történik semmi különös. A közös semmittevés ilyen pillanatai rendkívüli fontosságúak!

IDŐREND

A túl sok szervezett elfoglaltság korlátozza a gyermeket, hogy kitöltse saját idejét, valamint hogy keresse és járja a maga útját. A gyermeknek szüksége van strukturálatlan szabadidőre, amelyben "semmitevéssel" foglalkozhat. Az a gyerek, akinek nincs alkalma megélni a  semmitevést (és az unatkozást), mindig a külső stimulációt, a tevékenységet vagy a szórakozást fogja hajszolni. 

A FELNŐTTVILÁG KISZŰRÉSE

A gyermek napi életének egyszerűsítése a szülői egyensúlyérzet helyreállításának egyik legjobb módja! Azzal, hogy egyszerűsítjük játékszereit, környezetét, időbeosztását, megteremtve a ritmus, a rendszeresség érzéseit, megadjuk neki azt a kiváltságot, hogy gyermek lehessen. Lehetőséget adunk arra, hogy az általa képviselt értékek gyökeret eresszenek, és túlnőjenek a gyorsulás, a pazarlás és a túlzások ködén, a "következő szuper dolog" birtoklásának vonzerején. Az egyszerűsítés által a gyerek a játékokon és az interakciókon keresztül érti meg a világot, nem pedig felnőtt megfontolások és információk alapján. Csökken a gyermekre nehezedő nyomás, amint a gyerekkort "kiaknázható lehetőség" helyett kibontakozó élménynek tekintjük, egy saját tempójű, természetes rendszernek. Ha tudatosan elutasítjuk a "többet, gyorsabban, hamarabb" felnőtt késztetéseit, és kihátrálunk a gyerekvilágból, azzal oltalmazzuk is azt, anélkül, hogy vezérelni próbálnánk. Kerüljük a túlzott beavatkozást (lásd helikopterszülők), és a sok szövegelést. Mielőtt megszólalnánk, tegyük fel magunknak ezt a három kérdést: Igaz ez? Jóindulatú ez? Fontos ez?  

A családi harmónia érdekében lényeges, hogy mindkét szülőnek legyen kizárólagos felelőssége a napi élet valamely területén. Amikor szerepet vállalunk a gyermek életének különféle területein, iránta való megértésünk is elmélyül. Ha mindketten konzisztensen és kizárólagosan vállalunk feladatokat, amellett, hogy alkalmunk adódik a gyermekünkkel való kapcsolatteremtésre, a háztartás ritmusa is erősödik.

Az egyszerűsítés folyamata eltávolítja a napi élet stressztényezőinek egy részét, lelohasztja a túlzott elvárásokat, és csökkenti az érzéki irritációkat. Lefújja a rádiókészültséget, megszünteti a sürgősségi eljárásokat a mindennapi életben. A szülőknek lehetőségül nyílik egy természetesebb egyensúly kialakítására, amelyben kitágul az idő,a  zavarok nem öntik el a kapcsolatokat, a rituálék pedig naponta megtett, megtartott kis ígéretek.

Az élet persze az egyszerűsítést követően is kiszámíthatatlan marad. Ahogy mondani szokták: "történnek dolgok", és ha gyerekeink vannak, a "történések" figyelemre méltó rendszerességgel és változatosággal követik egymást. A "dolgok" azonban kevésbé fenyegetőek egy stabil családi középpontból nézve. Az egyszerűsítés kijelöli azt az utat, amelyről egyes esetek letéríthetnek ugyan, de amelyre mindig érdemes visszatalálnunk. Énünk részévé válik, hogy a zavarok és feleslegek nélkül mi lehet a családunkból. Megismerjük, megbecsüljük és védelmezzük ezt az érzést, ezt a megtartó központot.